Részletes keresés

Az Ajkai Járásbíróság tíz hónap – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a 66 éves ajkai férfit, akivel szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság előzetesen mentesítette a vádlottat az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, továbbá kötelezte őt az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint egy Edelényhez tartozó külterületi ingatlanon 2022 novemberében az általa nyolc éve tartott, közepes termetű szuka kutyát a filagória gerendájára felhúzva felakasztotta.  
Az állat tetemét a kutya tartási körülményeinek ellenőrzését végző közterület-felügyelők találták meg. 
A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság állatkínzás vétsége miatt 75 nap elzárásra ítélte. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. április 19-én bűnszervezetben üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárásban elrendelte R. J. és társa gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
 
2024. 01. 18.

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 18-án előkészítő ülésen ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt egy férfit.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt biztonsági őrként dolgozott egy VII. kerületi szórakozóhelyen, ahol munkatársaival beengedési feladatokat látott el.

Az Esztergomi Járásbíróság kifosztás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki Esztergomban több alvó sértettől is lopott. A letartóztatás elrendelése a terhelt jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés végleges.

Az indítvány szerint a gyanúsított 2024. június 12-én az esztergomi buszvégállomáson az ittas állapotú, padon alvó sértetthez ment és a farzsebéből ellopott egy mobiltelefont.

2024. 10. 15.

Az I. és a II. rendű vádlottak egymástól függetlenül több köbméternyi építési törmeléket, háztartási hulladékot, míg másikuk egy kanapét is elhelyezett a Mátraháza külterületén található tájvédelmi körzetben. Az illetékes kormányhivatal által a földterület megtisztítására kötelezett vétlen tulajdonosok közel 1.600.000 forintot fizettek az évek során felhalmozódott hulladék elszállításáért.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. június 15-én kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult eljárásban elrendelte H. A. gyanúsított előzetes letartóztatását.
 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki ismerőseinek telefonon arról számolt be, hogy egy korábbi sérelme miatt rendőrök bántalmazását, megölését tervezi. 

Csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 96 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018