Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra – 2025. március 28. napjáig – elrendelte a sárisápi szexuális erőszak gyanúsítottjának letartóztatását. A férfi a cselekményt követően az őt üldözők elől elmenekült, vele szemben kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény megalapozott gyanúja áll fenn, ezért tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén ismételten megszökne. A gyanúsított büntetett előéletű, visszaesőnek minősül, a 2025.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 23 éves mátraszőlősi férfinak a letartóztatását, aki lakóhelye közelében 2023 óta több bűncselekményt követett el, majd a bűnügyi felügyelet szabályait is megszegve az alapos gyanú szerint benzint lopott a gyermeke motorkerékpárjába.

Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki személyautójával motorvonatnak ütközött.

2025. 04. 29.

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette, garázdaság vétsége, könnyű testi sértés vétsége és többrendbeli lopás bűntette miatt indult ügyben, a vádiratban írt indítvány alapján a vádlott férfi letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának meghozataláig fenntartotta. 

Kategória
Végrehajtási papír alapú nyomtatványok
Nyomtatvány feltöltött fájl
Fájl
Kép

Nyolc teremben, mindösszesen 52 pályázó mérte össze tudását március 26-án a 2019. I. félévi fogalmazói versenyvizsga szóbeli fordulóján. 

Egy korrupciós bűncselekmény feljelentése elmulasztásának bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban a bíróság a Fővárosi Nyomozó Ügyészség eljárás megszüntetéséről rendelkező határozata ellen előterjesztett felülbírálati indítványt elutasította. 

A Fővárosi Törvényszék – mivel jelen ügyben mind a feljelentés, mind az eljárás megszüntetéséről szóló határozat széles nyilvánosságot kapott – úgy döntött, hogy a nyomozási bíró anonimizált határozatát teljes terjedelmében közzéteszi. 

Budapest, 2024. 11. 13.

Dokumentum
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 76 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 118 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 215 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 18 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 80 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 140 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 150 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016