Részletes keresés

Kép

A nemzetközi partnerség és a digitalizáció területén is élen jár a Zalaegerszegi Törvényszék. A horvátországi Csáktornyával, az osztrák és a szlovén biróagokkal ápolt kapcsolataik is erősítik a bíróság nyitottságát, a beszédfelismerő program bevezetésében vállalt szerepük pedig meghatározó volt a bírósági szervezetben - emelte ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt K. L. L. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott döntését. Ezt annyiban egészítette ki, hogy kimondta: a vádlott maximum 15 évig állhat kényszergyógykezelés alatt.
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.
 
Kép

Mindig betartottam a törvényeket, állok bármilyen vizsgálat elé, mert azt fogja visszaigazolni, hogy tisztességesen végeztem a munkámat - fogalmazott dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a miskolci összbírói értekezleten az OBT tegnapi lépésére reagálva. Az Országos Bírói Tanács szerdán úgy döntött: az országgyűléshez fordul, hogy a parlament mentse fel hivatalából az OBH elnökét.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 275 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 191 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 322 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Pályázási határidő

654.E/2018. (IX. 19.) OBHE

 határozat

 Pályázati kiírás a Nyíregyházi Járásbíróságon

egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Nyíregyházi Járásbíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (111. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. október 25. napja.

Kép

A 2020. januárjától indult polgári és büntető ügyekben minden bíróságon elérhetővé válik a periratokba való elektronikus betekintés. Erről dr. Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal Elektronikus Eljárások Főosztályának főosztályvezetője az InfoRádió Paragrafus című műsorában beszélt, amely ezúttal az E-akta működésével foglalkozott.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. április 13-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki a két vádlottat társtettesként nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint társtettesként, műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettében. Ezért G. M. F. szemben megszüntette a korábban, más eljárásban alkalmazott próbára bocsátást és halmazati büntetésül 300 óra, míg V. G.-t szintén halmazati büntetésül 200 óra  közérdekű munkára ítélte.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 526 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 526 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Pályázási határidő

652.E/2018. (IX. 19.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Tatabányai Járásbíróságon

egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Tatabányai Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (I. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. október 25. napja.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 42/A. §-a alapján, a törvény 41. §-a szerint, a Kőszegi Járásbíróság illetékességébe tartozó szabálysértési ügyekben, továbbá a szabálysértési elzárásra történő átváltoztatás iránti eljárásra dr. Andor Szabolcs a Szombathelyi Törvényszék elnöke 2014. július 15. napjától, a gyorsított szabálysértési eljárásban 2014. július 1. napjától a Szombathelyi Járásbíróság illetékességét állapította meg.

Pályázási határidő

781.E/2018. (XI. 19.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Győri Járásbíróságon

egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Győri Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (52. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. december 17. napja.

Kép

Tizenegy dühös embernél fontosabb, hogy mi történik azzal a másfél millió üggyel, amely évről évre a bíróságokra érkezik – fogalmazott az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Magyar Időknek adott interjújában.

Kép

Interjúsorozatunkban az Új Generáció tagjaként fogalmazókat, és egy-egy, számukra inspiráló személyiséget, mentort kérdezünk a fogalmazói karrierről, szakmai lehetőségekről és együttműködésükről, a programmal kapcsolatos egyéni tapasztalataikról.

Pályázási határidő

738.E/2018. (X. 19.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Debreceni Járásbíróságon

egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Debreceni Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (99. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. november 20. napja.

Pályázási határidő

739.E/2018. (X. 19.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás az Egri Járásbíróságon

egy járásbírósági bírói álláshelyre



Az Egri Járásbíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (40. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. november 20. napja.

Pályázási határidő

743.E/2018. (X. 19.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Tatai Járásbíróságon

egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Tatai Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (II. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. november 20. napja.