Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki márkás parfümöket lopott a drogériából. 

2024. 05. 30.

A Komáromi Járásbíróság többrendbeli csalás bűntette és zaklatás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a letartóztatásban lévő férfivel szemben, aki internetes társkereső oldalakon megismert nőktől csalt ki pénzt.

A bíróság a vádlottat 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, 1,5 millió forint vagyonelkobzásra ítélte, valamint kötelezte a polgári jogi igényt előterjesztő sértettek kárának megtérítésére. A bíróság elrendelte továbbá a Győri Járásbíróság egy korábbi ítéletével kiszabott – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – 1 év 6 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását is. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés súlyosításáért, míg a vádlott és védője elsősorban enyhítésért, másodsorban részbeni felmentésért jelentett be fellebbezést.

Az ítélet kihirdetését követően a bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta.

2024. 02. 23.

A Komáromi Járásbíróság a 2024. február 22. napján tartott tárgyaláson, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette, közokirattal visszaélés vétsége és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt indult ügyben, gyorsított eljárásban hozott döntést két férfivel és egy nővel szemben.

2024. 04. 25.

Az Esztergomi Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben 1-1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a két férfinek, akik Esztergomban és Dorogon értékesítették a kábítószert. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette és 1 rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt halmazati büntetésül -mint visszaesőt- 3 év 6 hónap börtönre, végleges hatályú a közúti járművek vezetésétől eltiltásra, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. Elrendelte továbbá a Dunaújvárosi Járásbíróság által korábban kiszabott 2 év és 1 év 10 hónap börtönbüntetések utólagos végrehajtását.

A vádlott az alábbi bűncselekményeit a felfüggesztett szabadságvesztés-büntetések próbaidejei alatt követte el.

2025. 02. 05.

Az Esztergomi Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet két vádlottal szemben. 

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt ifj. U. M. és társai ellen indított büntető ügyben a Szegedi Törvényszék I fokon meghozott ítéletét. Az I. rendű vádlott büntetését az ítélőtábla 5 évre súlyosította, és súlyosabb lett a II. rendű vádlott id. U. M. büntetése is, akit 4 év 6 hónap börtönre ítélt a bíróság.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 23-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket emberölés bűntettével gyanúsít az ügyészség. 

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
 
Jogerősen 100.000 Ft pénzbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy férfit, aki hónapokon keresztül telefonon és személyesen zaklatta volt barátnőjét.
 
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Kép

A veszélyhelyzetben meghozott intézkedések nem érintették azt a változást, hogy 2020. március 31-ével megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok.

Év
2021
Közlöny
Fájl

A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki B. D. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért 10 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. június 25-én kihirdetett ítéletében 8 év fegyházbüntetésre ítélte K. M. vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. K.M. legkorábban a büntetése kétharmad részének, de legkevesebb 3 hónapnak a kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.