Részletes keresés

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2018. október 8-án hozott ítéletet annak a három vádlottnak az ügyében, akik 2015 novemberében megszegték a munkavédelem és a darukezelői kézikönyv több előírását, amely egy ember halálát okozta. A vádlottak lemondtak a tárgyalás tartásáról, bűnösségükre vonatkozóan teljes körű beismerő vallomást tettek.

A Tamási Járásbíróságon 2016. február 11-én 8 óra 30 perckor kezdődik az állatkínzás bűntette miatt indult büntetőügy első tárgyalása.
 
A tárgyalóterem befogadóképessége 40 fő hallgatóság jelenlétét teszi lehetővé, akik a szükséges biztonsági beléptetést követően és érkezési sorrendben foglalhatják el helyeiket.
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint néhány hónap alatt több családi házat is kifosztott Miskolcon és környékén.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. június 27-én információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt K. L. és társa vádlottakkal szemben az elsőfokon meghozott ítéletet a büntetések vonatkozásában helybenhagyta. I. rendű vádlottat 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és 4 évre eltiltotta a közügyektől. II. rendű vádlottat 1 év 4 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

 

A Debreceni Járásbíróság 2020. január 16-án előkészítő ülésen kihirdetett ítéletében tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel tartásával elkövetett tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki a számítógépén gyermekpornográf képeket tárolt.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 júliusában Z. M. K. vádlottat emberölés vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. augusztus 8. napján megtartott ülésén emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelte T. M. gyanúsított előzetes letartóztatását. A rendelkezésre álló nyomozási adatok szerint T. M. gyanúsított és K. B-né sértett közel 40 éve élettársak, közös háztartásban élnek a sértett tulajdonában lévő budakalászi családi házban. A gyanúsított és a sértett között az elmúlt években állandóak voltak a veszekedések, a gyanúsított napi szinten italozott, ittas állapotban kötözködött a sértettel.
A Szolnoki Járásbíróság 2017. november 15-én elrendelte az előzetes letartóztatását annak mezőtúri férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az általa bérelt mezőtúri autószerelő műhelyben kábítószerrel kereskedett. 
 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2022. március 22-én meghozott ítéletével a Mohácsi Járásbíróság 2021. szeptember 16-án kelt ítéletét lényegében helybenhagyta, csak a vádlott cselekményeinek jogi minősítését változtatta meg és a vagyonelkobzás összegét pontosította.

Letöltendő szabadságvesztés társtettesként elkövetett testi sértésért

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt négy év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónap kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú bíróság kötelezte továbbá a vádlottat a több mint kettőszázezer forint bűnügyi költség viselésére is. 

Év
2015
Közlöny
Fájl

A Győri Törvényszék fellebbviteli tanácsa 2013. február 13-án dr. Maros Mihály (69) volt Pápai Városi Bírósági (Pápai Járásbíróság) elnök és dr. Meződi János (64) volt Veszprém Megyei Bírósági (Veszprémi Törvényszék) elnök munkaügyi perében hirdetett ítéletet. Az elnökök szolgálati jogviszonya 2012. június 30. napjával szűnt meg az akkor hatályos törvényi rendelkezések alapján.
A másodfokú bíróság döntésében az elnöki beosztásba való visszahelyezésről rendelkezett.

Kép

Harmincöt bírósági vezetői pályázatot bírált el október 31-ig az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, s ez idő alatt 251 bírói álláshelyre kiírt pályázatról is érdemi döntés született – derült ki abból a két tájékoztatóból, amelyet most a 2017-es jelentésekkel együtt angolul is megjelentetett az OBH.

2024. 11. 13.

Egy korrupciós bűncselekmény feljelentése elmulasztásának bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban a bíróság a Fővárosi Nyomozó Ügyészség eljárás megszüntetéséről rendelkező határozata ellen előterjesztett felülbírálati indítványt elutasította.