Részletes keresés

A vádlott és a sértett baráti viszonyban álltak egymással, 2018. december 31-én a szilvesztert is együtt töltötték a sértett és a testvére – a másik sértett - által bérelt lakásban, ahol együtt italoztak, majd elaludtak. A másik sértett ekkor nem tartózkodott a lakásban.

A vádlott a hajnali órákban felébredt, kihasználta, hogy a barátnője még alszik, ezáltal védekezésre képtelen állapotban van és az ágya melletti kis asztalról eltulajdonította a 26.990 forint értékű mobiltelefonját, valamint a táskájából 18.000 forint készpénzét.

A Szombathelyi Törvényszék bűnösnek mondta ki a vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, ezért őt 5 év 6 hónap fegyháza ítélte, továbbá kötelezte 200.000 forint pénzbüntetés megfizetésére. A vádlott mintegy 900.000 forint bűnügyi költség viselésére is köteles.

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli rablás bűntette, 2 rendbeli lopás bűntette, 1 rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és 13 rendbeli lopás vétsége miatt a jelenleg 17 éves, büntetlen előéletű vádlottal szemben 4 évi javítóintézeti nevelését rendelt el.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen halmazati büntetésül végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte azt a két vádlottat, akik ellen kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás az alábbiak szerint.

A Kőszegi Járásbíróság a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő, többszörös visszaeső vádlottat folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette és szabálysértési értékre, lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére elkövetett lopás vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 10 hónap börtönre ítélte. Továbbá 14.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben és kötelezte 69.328 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint Alsózsolcán megtámadta és kirabolta az arra sétáló sértettet.

A Budapest Környéki Törvényszék bírói tanácsa 2018. április 26-ra kitűzött tárgyalása elmaradt a hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével megvádolt V. T. T. és vádlott társai büntetőügyében.
 
A Mezőkövesdi Járásbíróság 2018. május 19-én szabálysértési eljárásban 150.000,- forint pénzbírsággal sújtotta „facebookos tolvaj” néven ismertté vált férfit.
 

A Tatabányai Törvényszék a 2024. március 4. napján tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki a vád szerint Esztergomban bántalmazta gyermekét. A bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 31 éves tapolcai hajléktalan férfinak, akivel szemben rablás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik nyomozás.

A Debreceni Járásbíróság 2024. április 4-én előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, aki felgyújtott egy melléképületet a Hajdú-Bihar megyei Fülöpön.

2024. 06. 06.

Emberölés bűntettének kísérlete miatt tizenhárom év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2024. június 6-án a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki molotov koktélt dobott haragosa házára.

2024. 02. 06.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2024. február 6. napján tartott előkészítő ülésen, kapcsolati erőszak bűntette és zaklatás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a próbaidő tartamára elrendelte a férfi pártfogó felügyeletét. A vádlott az ítéletet tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel az ügyész a vádlott terhére  fellebbezést jelentett be.

2024. 11. 14.

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki a nagymamájától erőszakkal vette el a bankkártyáját, és azzal jogtalanul vásárolt.

2024. 09. 04.

A Tatabányai Járásbíróság lopás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 3 hónappal – 2024. december 7. napjáig – meghosszabbította a többszörös visszaeső férfi letartóztatását. A letartóztatás fenntartása a bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében indokolt. A végzés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.