Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nyolc férfinak a letartóztatását, akik egy miskolci telephelyről összesen 18 és félmillió forint értékben vihettek el fém kábelt. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 218 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság az R. E.-né és társa ellen kábítószer-kereskedelem miatt indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét. Mindkét vádlott büntetését 6-6 évről 8 és fél-8 és fél évre súlyosította a táblabíróság, mert úgy ítélte meg, hogy a kiszabható büntetés 5 éves alsó határához közeli 6-6 év szabadságvesztés az elkövetett cselekmény súlyához képest nagyon enyhe volt. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye. 

Először életveszélyesen megfenyegette, majd megölte a sértettet az idős férfi, aki ellen az ügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat és indítványozta, hogy a bíróság 13 év fegyházbüntetést szabjon ki a vádlottra. Mivel a vádlott beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a Budapest Környéki Törvényszék az ügy 2022. február 1-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet az ügyben.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. február 22-én megtartott tárgyaláson bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a szír származású férfit, aki öt illegális bevándorlót szállított Magyarország területén, ezáltal pedig segítséget nyújtott a Szíriából embercsempészek segítségével Magyarországra érkező öt személynek az Ausztriába történő jogellenes átjutáshoz. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 180 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 796 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 272 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 91 Dokumentum: Letöltés Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 199 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 774 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 357 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 180 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 517 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 38 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 443 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 172 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 131 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 116 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025