Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évre súlyosította. Az elsőfokú bíróság részben megalapozott tényállást állapított meg, azonban kisebb felderítettlenség is tapasztalható volt az eljárás során. Ezeket a másodfokú eljárásban az ítélőtábla orvosolta: bizonyítást vett fel és meghallgatta az orvosszakértőt. Ez alapján már megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság törvényesen következtetett a vádlott bűnösségére és helyes a vádlott cselekményeinek minősítése is.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. augusztus 29-én gyorsított eljárásban ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 120.000 forint pénzbüntetésre ítélte G. A. vádlottat.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. július 10-én este szeszes italt fogyasztott, majd Tiszavasvári lakott területén közlekedett egy elektromos kerékpárral úgy, hogy a járda teljes szélességét igénybe véve jobbra-balra kormányozott a járművel. Ezt észlelve a rendőrjárőr igazoltatta, és vérvételre előállította, s megállapítást nyert a vádlott közepes fokú ittassága. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. október 12-én közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban elrendelte B. R. gyanúsított letartóztatását.

 

Ezen a héten hét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt két vádlottal szemben hozott ítéletet a bíróság. Az egyik vádlottat 180.000. forint pénzbüntetésre és 1 év 10 hónap közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélte, míg a másik vádlottal szemben 110.000 forint pénzbüntetést szabott ki és 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. 
Kép

Az elmúlt időszakban több kapcsolati erőszakkal kapcsolatos ügy került az érdeklődés középpontjába. A témára a bíróságok is fokozott figyelmet fordítanak, mint ahogy arra is, hogy a bántalmazottak tisztában legyenek jogaikkal és lehetőségeikkel. 

A Debreceni Járásbíróság 2019. december 11-én bíróság elé állításos eljárásban hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki négy szír állampolgárt akart Németországba szállítani.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének kísérletében, ezért őt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 év 8 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint 4 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Veszprémi Járásbíróság letartóztatta azt a gyanúsítottat, aki több alkalommal tört fel parkoló autókat. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapra rendelte el.

 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra letartóztatta azt a nőt, aki 2020. április 22-én többször megszúrta ismerősét Rudabányán.

Egy hónapra elrendelte egy fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását a Tatabányai Járásbíróság. Az intézkedést a bíróság azért látta indokoltnak, mert fennáll a lehetősége, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított veszélyeztetné az eljárást.

 

A Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte annak a 71 éves férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy 92 éves nőt Salgótarjánban.

 

A nyomozás adatai alapján a férfi május 1-jén este 7 óra körül átment a szomszédjában lakó sértetthez, majd pénzt kért tőle. Mivel az idős asszony ezt megtagadta, a gyanúsított megragadta a nyakát és megfenyegette. A sértett ezután egymillió forint készpénzt adott át a férfinak, aki a pénzzel együtt távozott a helyszínről.

 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

A Tatabányai Járásbíróság 2020. június 12-én megtartott előkészítő ülésen a bűnösségét beismerő vádlottat 4 év fegyházbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és megállapította, hogy a vádlott, mint különös visszaeső, feltételes szabadlábra nem bocsátható.

A Debreceni Törvényszék 2019. január 24-én ítéletet hirdetett annak az iraki származású, holland állampolgárnak az ügyében, aki 2016 decemberében egy kisbusszal Magyarországról iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Nyugat-Európába csempészni.

2018. december 13-án rendelte el Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ismeretlen társával együtt kirabolt egy nőt a miskolci Deszkatemplom temetőjében. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 14-én gyorsított eljárásban zaklatás vétsége miatt 30 nap elzárásra ítélte Sz. T. vádlottat.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. február 19-én helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette E. G. vádlottat.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a 29 éves vádlottat, aki 2018 nyarán bántalmazta a Hajdú-Bihar megyei Esztáron a helyi polgármestert. Az elsőfokú bíróság a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit 3 év próbaidőre felfüggesztett, egyben a férfi mellé pártfogó felügyeletet is elrendelt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 4-én megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött sértettel 2017 szeptembere és 2018 augusztusa között szexuális cselekményt végzett. A gyanúsított a sértettről, a sértett tudtával fényképfelvételeket szerzett meg és birtokolt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon a gyanúsítottal szemben szexuális visszaélés bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt folyik az eljárás.

Az Ózdi Járásbíróság 2019. szeptember 26-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Ózdon és annak környékén több családi házba is betört, miközben egy alkalommal még enni is kért az otthon tartózkodó sértettől. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. június 7-ig – elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik közül hármat többek közt gyermekpornográfiával, míg negyedik társukat tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére szexuális erőszakkal, vérfertőzéssel, valamint 2 rendbeli – nevelése, felügyelete alatt álló sértettek sérelmére készítéssel, illetve hozzáférhetővé tétellel – bűnszervezetben elkövetett gyermekpornográfiával gyanúsítanak.