Részletes keresés

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. március 31-i nyílt tárgyalásán hirdetett szigorú ítéletet annak a férfinak a büntető ügyében, akit az ügyészség vádmódosítás után hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, fogolyszökés kísérletével és könnyű testi sértés vétségével vádolt.

Az OSAP keretében végzett ügyforgalmi statisztikai adatfelvétel és elemzések kapcsán használt egyes fogalmak

járásbíróság
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 16.§ d) pontja szerinti járásbíróságok, illetve Budapesten a kerületi bíróságok. A járásbíróságok első fokon járnak el.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 66 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az Egri Törvényszék ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: L. Zs. 2015. október 23-án élettársával, a sértettel nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott el, melynek következtében mindketten ittas állapotba kerültek. Az este folyamán lakásukban köztük szóváltás, veszekedés alakult ki, amelynek során a sértett a vádlott nyakát megfogva őt lökdösni kezdte. A vádlott megbotlott, elesett. A sértett utánalépett, miközben a vádlott egy kb.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a terheltet tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia bűntettével, valamint aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. 

Előkészítő üléssel vette kezdetét a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egykori feltételezett tagjával szemben indult.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium tanácselnöki (23. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést és tárgyalást tartott egy férfi ügyében, akit kizsákmányolás céljából, megtévesztéssel, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem, valamint erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék 2025. január 14-én megtartott előkészítő ülésén 250 millió forint pénzbüntetést szabott ki arra a férfira, akit 1 rendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolt az ügyészség.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék 

Büntető Kollégium

tanácselnöki (23. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A Fővárosi Törvényszék (FT) a mai napon tárgyalást tartott N. G. macedón állampolgár kiadatása ügyében és megállapította, hogy a terhelt vonatkozásában a kiadatás feltételei nem állnak fenn.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés bűntettének kísérletével és súlyos testi sértés bűntettével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 1 év 10 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év köz-ügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárás.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja az ügyészség. 

Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Klubrádió keresetét, továbbá 200.000 forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperest abban a közigazgatási peres eljárásban, amelynek tárgya egy, az alperes Médiatanács által hozott határozat jogszerűségének elbírálása volt,a felperes keresetében felhozott érvek alapján.

Mint az köztudott, frekvenciahasználati jogosultság alapvetően pályázat útján nyerhető el – a szerződés megújítása csupán kivételes jogszabályi lehetőség, amire csak kizáró ok hiányában, a jelen eljárásban alperes Médiatanács hozzájárulása esetén kerülhet sor.

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 29-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben 16 személyt többek között különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és számvitel rendjének megsértésével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy fiatalkorú férfi ügyében, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.