Részletes keresés

Kép

A Közigazgatási Felsőbíróság leendő székhelyét tekintették meg az Igazságügyi Minisztérium (IM) és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) magas rangú képviselői 2019. március 27-én, Esztergomban. A Szent István tér 4. szám alatt található Déli Kanonoksor műemléki védelem alatt álló épületének bejárásán mások mellett részt vett dr. Völner Pál, az IM parlamenti államtitkára és dr. Handó Tünde, az OBH elnöke. 

A halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében tartott előkészítő ülésen mindhárom vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését. Mind az ügyész, mind a vádlottak, mind pedig a védők előadták bizonyítási indítványaikat, amelyek tanú és szakértő meghallgatásra vonatkoztak. Mivel az előkészítő ülésen a vádlottak a bűnösségüket nem ismerték be, ezért a bíróság tárgyalást tűzött ki 2019. március 21-én 8:30-ra. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a 2018. november 21-i lőfegyverrel elkövetett békásmegyeri gyilkossággal.

 

A végzés szerint a 67 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. november 21-én a hajnali órákban Békásmegyeren előre megfontolt szándékból több lövéssel megölte lánya élettársának anyját. A gyilkosságot követően autójával elmenekült, majd öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül.

 

Kép

Sikeres a bíróságok 2019. I. féléves bírósági fogalmazói felvételi eljárása. A kiírt álláshelyekre kétszeres volt a túljelentkezés, a felvételi felhívásra 64 pályázat érkezett. A szóbeli és írásbeli vizsgákat követően 27 fogalmazó kezdi meg munkáját. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2020. január 6-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint több késszúrással életveszélyesen megsebesítette volt barátnőjét Budapesten. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől, valamint 5 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit, akit súlyos testi sértést okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés és közúti veszélyeztetés bűntettével vádoltak. 

Kép

A nemzetközi partnerség és a digitalizáció területén is élen jár a Zalaegerszegi Törvényszék. A horvátországi Csáktornyával, az osztrák és a szlovén biróagokkal ápolt kapcsolataik is erősítik a bíróság nyitottságát, a beszédfelismerő program bevezetésében vállalt szerepük pedig meghatározó volt a bírósági szervezetben - emelte ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

A Veszprémi Törvényszék a mai napon meghozott ítéletével B. K. Z. vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött közel 13 hónapot a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította, és kötelezte a vádlottat a több, mint 540 ezer Ft-os bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 818 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 126 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 62 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 542 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 694 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 476 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 639 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 476 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 478 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 243 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022