A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú nőnek a letartóztatását, aki egy miskolci gyermekotthon több nevelőjét is fenyegette, velük szemben agresszívan lépett fel, illetve az épületben több alkalommal tört-zúzott.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 áprilisában B. J. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője részbeni felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett.
JOGI SZAKCIKKEK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN
JOG ÁLTALÁBAN
A magyar jogi nyelv kialakulása és fejlődése a 19. század elejéig / Szabadfalvi József. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 75. évf., 1. sz. (2020. január) p. 12-20
ALKOTMÁNYJOG
A jogalkotás a jövőre való felkészülést is szolgálja / Varga Mihály. – Ügyvédek Lapja ISSN 1216-9102. – 58. évf., 6. sz. (2019. november-december) p. 5-5.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette büntetőtanácsa ma helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartotta és megalapozott tényállást állapított meg, amely irányadó a másodfokú eljárásban. Az ítélőtábla helyesnek találta a vádlott felmentését emberölés kísérlete vádja alól. Nem talált viszont jogi alapot e cselekmény foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéskénti minősítésére, figyelemmel arra, hogy a magatartás nélkülözte a közvetlen veszély létrehozását.
3 év 2 hónap börtönbüntetésre súlyosította a Debreceni Törvényszék másodfokon annak a tornatanárnak az ítéletét, aki 2015-ben kezdeményezett intim kapcsolatot tanítványával egy balmazújvárosi iskolában. A másodfokú bíróság felügyelete alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt K. A.-t 3 évre eltiltotta a tanári és az edzői foglalkozás gyakorlásától is. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A Debreceni Járásbíróság 2016.