A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A Pécsi Ítélőtáblán és a Pécsi Törvényszéken erre a 2023. május 4-én megtartott összbírói értekezleteken került sor. A bírák számára tartott zártkörű rendezvény előtt sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai részére is tájékoztatást adott dr. Benkő Imola, az OBH Jogi Főosztályának vezetője, dr. Túri Tamás, az ítélőtábla és dr. Sipos Balázs, a törvényszék elnöke.
Részletes keresés
2024. 04. 24.
A vezetői rendszerszemlélet, a tájékozottság és a széles látókör igényét fogalmazta meg elvárásként a bírósági vezetők felé dr. Handó Tünde, az OBH elnöke a járásbírósági vezetők képzésének nyitónapján a Magyar Igazságügyi Akadémián. A képzés elsősorban a társas készségekre, az úgynevezett soft-skillekre helyezi a hangsúlyt.
2019. 01. 29. – 13:05
2025. 03. 31.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki édesanyjának életveszélyes sérüléseket okozott.