Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik a rendelkezésre álló adatok szerint egy miskolci ingatlanból – annak ablakát felfeszítve – karórát, technikai eszközöket, műszaki cikkeket és készpénzt vittek magukkal több, mint tizennégy millió forint értékben. Az egyik eszköz fizikai helyzetét a sértett mobiltelefonján követni tudta, így a terheltek tartózkodási helyére ment és az oda kiérkező és ott intézkedő rendőrök elfogták az elkövetőket, az elvitt tárgyak egy részét lefoglalták.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 443 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. március 15-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a lopás közben tetten ért  gyanúsítottnak, aki menekülés közben a zárt ajtónak rohant.
 

A Miskolci Járásbíróság a letartóztatását rendelte el annak a férfinak, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

Csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárásban a mai napon a Miskolci Járásbíróság letartóztatott négy gyanúsítottat. 

Ítéletet hozott 2024. október 3-án a Miskolci Törvényszék közigazgatási tanácsa a cementgyári ügyként ismert közigazgatási peres eljárásban.

Az előzményi eljárásban a Miskolci Törvényszék 2023. július 14-én hozott ítéletét a Kúria – a felülvizsgálati kérelmet részben alaposnak találva – hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára utasította a bíróságot, iránymutatást adva a bizonyítás tekintetében. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2024. május hónapja és augusztus 4. napja közötti időben, a miskolci lakásában több alkalommal szexuális cselekményt végzett a – családjával szívességi alapon a gyanúsított lakóhelyén élő – 9 éves sértettel.

Polgári jogi szekció

Elnök: dr. Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője

Tagok:

  • dr. Osztovits András, a Kúria bírája
  • dr. Pribula László, Debreceni Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője
  • dr. Balogh Zoltán, Kecskeméti Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának vezetője
  • dr. Simon Károly László, Szekszárdi Járásbíróság bírája

 

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 290 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. szeptember 21-én jogerős ítéletet hozott annak az alsózsolcai férfinak az ügyében, aki rettegésben tartotta a családját, többször megverte, bezárta és megöléssel fenyegette őket. 

A Miskolci Járásbíróság 2019. január 17-én előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a Miskolc-Perecesen tartott bányásznapi rendezvényen rátámadt az őt elvezető rendőrökre.   

A Miskolci Törvényszék – tárgyalás mellőzésével – életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt szabott ki büntetést.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki hajléktalan életmódot folytatva egy sajószentpéteri társasház pincéjében töltötte néha az éjszakákat. 2021 júliusában ébredés után rágyújtott, majd elhagyta a helyiséget, azonban nem észlelte, hogy a lehulló parázs miatt az ott lévő ruhák és rongyok meggyulladtak. A helyszínre érkezett tűzoltók a tüzet eloltották, mielőtt az továbbterjedhetett volna. A vádlott cselekménye miatt tizennyolc lakás és lakója került veszélybe.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. július 27-én előzetes letartóztatását rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki több alkalommal, így 2016. július 14-én, majd július 21-én és július 25-én is a 112-es segélyhívón keresztül bejelentést tett a B.-A.-Z. Megyei Rendőr Főkapitányság ügyeletére, miszerint az egyik miskolci bankfiókban hamarosan bomba fog robbanni. 
 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. február 21-én ítéletet hozott annak a két férfinak az ügyében, akik 2020 augusztusában egy emődi telephelyen fegyveresen rabolták ki a sértettet.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki jelen eljárással nem érintett társával kifoszthatta az eszméletét vesztett sértettet.