Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 391 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Miskolci Törvényszék a vádtól eltérően nem nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és azzal halmazatban kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek fk. G. Endre vádlottat 2014. május 20. napján.

Augusztus 2-án és 3-án is letartóztatott a Miskolci Járásbíróság egy-egy gyanúsítottat, mindkettőjükkel szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt indult eljárás.

 

Az egyik ügyben a gyanúsított július 27-én egy alsózsolcai lakatlan házba hívta az épp arra sétáló 12 éves sértettet, ahol őt combon rúgta, falhoz szorította és akarata ellenére közösült vele. 

A Miskolci Járásbíróság 2017. február 12. napján kelt végzésével egy hónapra elrendelte a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását, és elmeállapotának megfigyelését. 

A Kazincbarcikai Járásbíróság előkészítő ülésen szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki 2019-ben Felsőnyárád közelében megrendezett autós rallyn az ellátását végző mentősökre támadt. 

Hét év eltelte után a mai napon letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, akit egy 2011. áprilisában Szikszón történt bűncselekmény ügyében nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a megyaszói férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 áprilisában egy korábbi italozás során felmerült konfliktus miatt rokonaival együtt megjelent haragosának háza előtt és ott hangoskodni kezdett. A kiabálásra felfigyelt a házban vendégként tartózkodó sértett, aki távozásra szólította fel a vádlottat, ő azonban ehelyett bement az udvarra és egy ott talált téglát a sértett férfi testéhez vágott. A bántalmazás miatt a férfi egyik veséjét el kellett távolítani.

A Miskolci Járásbíróság 2021. október 26-án ítéletet hozott annak a csomagolóanyag gyártásával foglalkozó cég vezető tisztségviselőjeként és a gépek karbantartásával, javításával kapcsolatos feladatokat ellátó személyként tevékenykedő vádlottnak az ügyében, aki több munkavédelmi előírás megszegésével a sértett testi épségét közvetlen veszélynek tette ki és amelynek következtében a sértettnél maradandó fogyatékosság állt be. 

A Miskolci Járásbíróság 2021. július 15-én letartóztatását rendelte el az emberkereskedelem elkövetésével gyanúsított sátoraljaújhelyi férfinak. 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. július 1-jén hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki saját nagyanyját akarta kirabolni Hernádnémetiben. 

Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, 2014. március 1. napjától 2020. február 29. napjáig kinevezte dr. Andor Szabolcsot a Szombathelyi Törvényszék elnökévé.

Mint ahogy azt egy héttel korábban megírtuk, a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta azt a fiatal gyanúsítottat, aki a gyanú szerint az akkor még szökésben levő társaival együtt fosztott ki egy mozgáskorlátozott, idős sértettet Putnokon. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a három gyanúsított 2019. március 25-én Putnokon egy szoba-konyhás házba ment be, ahol a járókerettel nehezen mozgó és emiatt védekezésre korlátozottan képes férfitől különféle élelmiszereket vittek el, összesen 30.000,- forint értékben. 

Pályázási határidő

642.E/2018. (IX. 14.) OBHE

határozat

a Budapest Környéki Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Budapest Környéki Törvényszék elnöki tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 29-én, kifosztás és lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2019. februárjában fosztott ki egy férfit a miskolci Gömöri pályaudvaron.   

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki szóváltást és egymás kölcsönös bántalmazását követően számítógép kábellel fojtogatta élettársát, majd késsel próbálta megsebesíteni.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. január 7-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a három vádlottnak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2022. május 7-én éjszaka együtt italoztak, majd egy miskolci dohánybolt előtt cigarettát kértek a sértettől. A férfi nem tett eleget a kérésnek, ezért az egyik támadó, az I. rendű vádlott mellkason rúgta, illetve próbálta a földre kerülő sértettet fejbe is rúgni. A dohánybolt biztonsági őrének közbelépése vetett véget a bántalmazásnak. Kis idő múlva a társaság ismét összetalálkozott a sértettel, akit a III.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a két férfinek az ügyében, akik magukat rendőröknek kiadva megszerezték egy idős sértett értékeit.

Emberölés bűntettének kísérlete miatt indult meg a nyomozás azzal a gyanúsítottal szemben, akit a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. szeptember 21-én előzetes letartóztatásba helyezett. A sértett és a gyanúsított - akik élettársi kapcsolatban állnak – 2016. szeptember 18-án egy ismerős családnál beszélgettek, közösen italoztak. A sértett a délután folyamán többször kiment a házból, mert telefonhívást kapott. 20 óra körüli időben ismét hívást kapott, kiment, kint lefolytatta a beszélgetést, majd amikor visszament elköszönt és távozott. 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 342 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016