Részletes keresés

2024. 05. 08.

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2024. április 24-én a Debreceni Járásbíróság annak a 19 éves vádlottnak az ügyében, aki rálőtt a szomszédja tyúkjára. A tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.

A Budai Központi Kerületi Bíróság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a 2018. november 21-i lőfegyverrel elkövetett békásmegyeri gyilkossággal.

 

A végzés szerint a 67 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. november 21-én a hajnali órákban Békásmegyeren előre megfontolt szándékból több lövéssel megölte lánya élettársának anyját. A gyilkosságot követően autójával elmenekült, majd öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül.

 

A Kazincbarcikai Járásbíróság a mai napon hirdetett ítéletet a 2017 nyarán, Szalonna és Szendrőlád közötti útszakaszon történt halálos közlekedési baleset ügyében.

Tatabányai Törvényszék – Közveszélyokozás bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt az férfit, aki miatt felrobbant egy táti családi ház
 

Ítéletet hirdetett a Debreceni Járásbíróság 2020. november 18-án annak a nőnek az ügyében, aki az egyik debreceni szórakozóhely előtt kifosztotta és bántalmazta a sértettet. 

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat kifosztás bűntettében és testi sértés bűntett kísérletében. Ezért a 34 éves nőt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

Tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a férfi ellen, akinek az ügyében a Budapest Környéki Törvényszék a 2021. október 5-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

Távollétében 2 év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 36 éves vádlottat, aki fondorlatos módon csalt ki több százezer forintot a szomszédasszonyától. A többszörösen büntetett előéletű férfit 2021. január 19-én üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Kép

2020. januárjával jelentős bírói béremelésre kerül sor, amelynek előkészítésével a kormány az Országos Bírósági Hivatalt, az Igazságügyi Minisztériumot és a Pénzügyminisztériumot bízta meg. Az ezzel kapcsolatos feladatokról egyeztetett az OBH elnöke Trócsányi László igazságügyi miniszterrel.

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke törvényi kötelezettségének eleget téve elkészítette a 2018. évről szóló beszámolóját. A dokumentum bemutatja az elmúlt év tevékenységét, a stratégiai célok alapján kitűzött és megvalósított feladatokat, valamint az elért eredményeket. 

Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
2024. 07. 04.

A Pécsi Törvényszéken és az illetékességi területén működő valamennyi bíróságon, a Pécsi Járásbíróság kivételével, 2024. július 16-tól 2024. augusztus 16. napjáig, a nyári tárgyalás mentes időszakban az ügyfélfogadás a megszokott rendben (hétfő, kedd, csütörtök és péntek 9:00-11:00, szerda 8:00-15:00) működik, az Ügyfélsegítő a törvényszéken pénteki napokon 9:00-től 13:00 óráig tart.

Áramszünet okán rendkívüli munkaszüneti nap lesz a Zala vármegyei bíróságokon 2025. augusztus 6. és 7. napjain, szerdán és csütörtökön. A bíróságok - Zalaegerszeg, Keszthely, Nagykanizsa, Lenti járásbíróságai, illetve a Zalaegerszegi Törvényszék – épületei zárva tartanak, az ügyfélfogadás és a telefonos ügyintézés is szünetel. Figyelemmel a technikai leállásra a beadványokat aznap csak elektronikusan és postai érkezéssel tudjuk fogadni.  

Tisztelettel köszönjük a megértésüket.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Bándi Gyula (2022): Erdők, tűzifa, alapjogok. Jogtudományi Közlöny, 77. évf., 9., 333-342.

BÜNTETŐJOG

Hertelendi Lajos (2022): Egy kamion – 71 halott. Kegyetlen, profitorientált embercsempészek, akik nem válogatnak a módszerekben. Belügyi Szemle, 70. évf., 9. sz., 1873 – 1885.

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatása szerint a Tapolcai Járásbíróság épületében (Tapolca, Köztársaság tér 4.) 2024. október 2-án 8 és 16 óra között az áramszolgáltatást időszakosan szüneteltetik.

Erre tekintettel az üzemszünet tartama alatt a Tapolcai Járásbíróságon az aznapra tűzött tárgyalások, meghallgatások nem kerülnek megtartásra, az ügyfélfogadás szünetel, az áramhálózatra kapcsolt eszközök, telefonok, faxok nem üzemelnek, az elektronikus úton küldött iratok az üzemszünetet követően érkeznek meg a bíróság informatikai rendszerébe. A papír alapú beadványok ezen a napon postai úton nyújthatók be, a bíróság épülete zárva tart.

Veszprém, 2024. szeptember 23.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

2025. 07. 17.

A Veszprémi Törvényszék megváltoztatta az Ajkai Járásbíróság ítéletét és 5 hónapra enyhítette az I. rendű vádlottal szemben nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt kiszabott 9 hónap – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést. Egyetemlegesen kötelezte a vádlottakat a bűncselekménnyel okozott kár sértett magánfél részére történő megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére. Egyebekben a bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így a II. rendű vádlottal szemben kiszabott 9 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottakat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

2023. 03. 29.

A gondatlan emberölés vétsége miatt P. C. O. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása iránti ügyészi fellebbezést nem találta alaposnak, a mai napon kihirdetett határozatával az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét részben eltérő indokok alapján helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 116 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 43 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Ajánlás Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2014

A Szolnoki Járásbíróság 2018. szeptember 6-án hozott ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki a nem jogerős ítélet szerint, azért, hogy a bíróság az ellene folyamatban lévő másik büntetőügyben aznap ne tudjon tárgyalást tartani, 2017. szeptember 26-án reggel 8 óra körül a 112-es segélyhívószámon, telefonon, azt a kijelentést tette, hogy „tudomásom van arról, hogy a Szolnoki Járásbíróságon bomba van elrejtve”, amit többször megismételt.