Részletes keresés

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 2019. július 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a kiszabott – közérdekű munka –  büntetéseket mindkét vádlott esetében enyhítette.

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki barátnőjét több száz méteren keresztül a hajánál fogva húzta végig az utcán.

Válogatás nélkül ütötte a szórakozóhelyen tartózkodó vendégeket a vádlott tavaly decemberben Szerencsen. Ügyében 2020. december 8-án hozott ítéletet a Szerencsi Járásbíróság.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. január 11-i ülésén meghosszabbította annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a gyanú szerint tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A bíróság a hosszabbított letartóztatást 2019. április 14. napjáig az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónap időtartamra rendelte el.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki fk. K. P. V. I.r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében,  személyi szabadság megsértése bűntettében és testi sértés bűntettében, K. R. M. II. r. és K. D. N. III. r. vádlottakat társtettesként, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, személyi szabadság megsértése bűntettében, testi sértés bűntettében és zsarolás bűntettében, míg N. E. IV. r.

A mai napon egy hónapra rendelte el a Tiszaújvárosi Járásbíróság nyomozási bírája annak az egyiptomi állampolgárságú férfinak a letartóztatását, aki Tiszaújvárosban néhány nappal ezelőtt megtámadott egy kerékpárral közlekedő nőt, mivel azonban a kézitáskáját nem tudta elvenni, ezért a kerékpár kosarában lévő francia krémest vette magához; pár nappal később pedig szintén Tiszaújvárosban egy állapotos nő nemi szervét simította végig ruhán keresztül.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. április 9-én elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes idős személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást. A bíróság ülését távmeghallgatás útján tartotta meg.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két nőnek és két férfinak a letartóztatását, akiket jelentős kárt okozó, bűnszövetségben, közveszély színhelyén és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítanak.

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája meghosszabbította a letartóztatását – az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónappal – annak a 44 éves várpalotai férfinak, aki saját édesanyját, valamint élettársát is rendszeresen bántalmazta, verbálisan és fizikailag is.

 

A Mátészalkai Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt jogerősen 480.000 forint pénzbüntetést és 2 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabott ki L.D. vádlottal szemben.

 

A végzésben megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. július 4-én este Mátészalka belterületén ittasan autózott és közben az úton csúsztatta, sodortatta a kocsiját (driftelt).  Ezt észlelte egy járőr és igazoltatni akarta a fiatal férfit, aki a rendőr jelzésére nem állt meg, továbbhajtott. 

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Szombathelyi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletét.

A Szombathelyi Járásbíróság a 2021. január 26-án kihirdetett ítéletével a többszörös visszaeső vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Budai Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben az ügyészség kilenc személyt jelentős kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett bűncselekménnyel és más bűncselekményekkel vádol. A terheltek egyike a cselekmények elkövetésekor még fiatalkorú volt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. október 2-ig – elrendelte egy férfinak a letartóztatását, akit vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt az egyik nemzetiségi önkormányzat képviselő-testületének elnökeként két képviselőtársának is felajánlotta, hogy 30 millió forint ellenében lemond az önkormányzatban betöltött elnöki tisztségéről és közbenjár a korrupciós pénzt kifizető képviselő elnökké választása érdekében.

A Pécsi Járásbíróság 2022. szeptember 29-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra kifosztás bűntette, testi sértés bűntette és kitartottság bűntette alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson E. A. vádlottat szeméremsértés vétsége miatt – mint többszörös visszaesőt – hét hónap börtönre és egy év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi alkalmazkodási zavarral társult személyiségzavarban szenved, pszichés állapota miatt a cselekmény idején enyhe fokban korlátozva volt a cselekménye társadalomra való veszélyességének felismerésében és a felismerésnek megfelelő cselekvésben.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit súlyos testi sértést okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és közúti veszélyeztetés bűntettével vádol az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék másodfokon súlyosította annak a férfinak a büntetését, akit rablás és 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével, 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettének kísérletével, továbbá aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével, valamint 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

A Debreceni Járásbíróság 2024. június 19-én bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a 40 éves vádlottnak az ügyében, aki obszcén szavakkal illette a vele szemben intézkedő rendőröket. A tárgyaláson a vádlott elismerte a bűncselekmény elkövetését és megbánó magatartást tanúsított.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat két rendbeli becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 252.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetést meg nem fizetése esetén fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni. 

A Fővárosi Törvényszék  2017. április 27-én kihirdetett végzésében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben bűnösnek mondta ki Toroczkai Lászlót, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét két rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál 2012 márciusában megvalósított cselekménye miatt. 
 
A Szombathelyi Törvényszék  -dr. Szabó Sándor tanácsa- 2015. október 19-én  10 órától Magyarszecsődön helyszíni szemlét tart kiküldött bíró útján az úgynevezett szamaras ügyben.
 
A bíróság a 2015. szeptember 30-i tárgyaláson tanúkat és szakértőket hallgatott meg.