A Tatabányai Járásbíróság lopás bűntette, jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás elrendelése a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított fellebbezést jelentett be.
Részletes keresés
Az Esztergomi Járásbíróság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, kábítószer-kereskedelem bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott azzal a férfivel szemben, aki új pszichoaktív anyagot fogyasztott és árult, valamint illegálisan tartott lőfegyvert.
A Tapolcai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 160.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt az 58 éves férfit, akivel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 20 éves szlovák állampolgárságú férfinak, akit csalással gyanúsítanak.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024. októberében és novemberében több alkalommal hirdetett eladásra személygépkocsi alkatrészeket egy közösségi oldalon.
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 23 éves budapesti férfinak, akivel szemben az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.
A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki gyermekei nevelőszülőknél történő elhelyezését követően fenyegetően lépett fel a gyámügyi dolgozókkal szemben.
Az Esztergomi Járásbíróság a mai napon tartott tárgyaláson, garázdaság vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 660.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.
Az Esztergomi Járásbíróság ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben, büntetővégzésben döntött azzal a nővel szemben, aki közepesen ittas állapotban az árokba hajtott a gépjárművel.
A Tatabányai Járásbíróság a 2024. augusztus hó 30. napján tartott ülésén elrendelte annak a török állampolgárságú férfinek a letartóztatását, aki halálos közúti balesetet okozott.
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki Miskolcon az utcán közlekedő időskorú nőt hátulról leütötte, majd megpróbálta elvenni tőle aranygyűrűjét és karóráját.
A Tapolcai Járásbíróság hat hónap – végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 47 éves férfit, akivel szemben kapcsolati erőszak bűntette miatt folyt büntetőeljárás.
A Debreceni Járásbíróság 2025. március 17-én kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottat a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének vádja alól.
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akikkel szemben emberkereskedelem és kényszermunka, valamint gyermekpornográfia bűntettének elkövetése miatt folyik büntetőeljárás.
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 44 éves ajkai nőnek, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki valótlan dolgokat állított a sértett munkavégzésével kapcsolatban és zsarolással pénzt szerzett tőle.
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy közúti ellenőrzés során rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2023 februárjában szóváltásba keveredtek Miskolcon, majd egyikőjük egy gázriasztó fegyvert is elsütött.