Részletes keresés

Tizennégy év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt 41 éves budapesti férfit, akit egy 1999-ben elkövetett emberöléssel vádol az ügyészség.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. április 19-én elrendelte egy salgótarjáni és egy szegedi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.
 

A Nyíregyházi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája 2019. január 11-én elrendelte A. H. elítélt feltételes szabadságra bocsátását 2019. január 19-i hatállyal. Az elítéltet a Szegedi Törvényszék 2018. szeptember 20-án terrorcselekmény és határzár tiltott átlépése miatt 5 év börtönbüntetésre és 10 év kiutasításra ítélte. 

A mai napon gyorsított eljárásban (2 tárgyaláson) tárgyalta annak a 6 migránsnak a büntetőügyét a Kiskunhalasi Járásbíróság, akiket csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség 4 feljegyzést (a gyorsított eljárásban a vádirat megnevezése) nyújtott be a vádlottakkal szemben.

Polgári jogi szekció

Elnök: dr. Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője

Tagok:

  • dr. Osztovits András, a Kúria bírája
  • dr. Pribula László, Debreceni Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője
  • dr. Balogh Zoltán, Kecskeméti Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának vezetője
  • dr. Simon Károly László, Szekszárdi Járásbíróság bírája

 

 

A Szolnoki Törvényszék emberölés bűntette miatt 9 év börtönre ítélte és 9 évre eltiltotta a közügyektől azt a büntetlen előéletű 44 éves nőt, aki 2021. március 6-án több késszúrással megölte élettársát Tiszavárkonyban. Az ítélet nem jogerős. 

Polgári jogi szekció

Elnök: dr. Orosz Árpád, a Kúria kollégiumvezetője

Tagok:

  • Egriné dr. Salamon Emma, a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese
  • dr. Gyöngyösiné dr. Antók Éva, a Pécsi Ítélőtábla elnökhelyettese
  • Gyöngyné dr. Kovács Gabriella, a Szolnoki Törvényszék kollégiumvezetője
  • dr. Varga Nelli, a Debreceni Járásbíróság bírája

 

Büntetőjogi szekció

Elnök: dr. Ujváry Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 278 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 165 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
A vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt Sz. I.-né és 119 társa ellen a Monori Járásbíróságon indult, nyelvvizsgabotrányként elhíresült büntetőügyben a 2015. november hó 25. napján történt vádemelést követően 2016. január hó 6., 8., 12. és 14. napján a Budapest Környéki Törvényszék a vádlotti kihallgatásokkal folytatja az eljárást.
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. október 28-án kihirdetett ítéletében több ember sérelmére, különös visszaesőként, 14. életévét be nem töltött személy, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, és szülői felügyeleti jogát is megszüntette, annak a 35 éves szolnoki nőnek, aki a nem jogerős ítélet szerint 2014.

A Kecskeméti Törvényszék tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen életfogytig tartó fegyházra ítélt egy 29 éves bajai illetőségű férfit, akivel szemben aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Az Ajkai Járásbíróság három év börtönbüntetésre és tíz év Magyarország területéről történő kiutasítás büntetésre ítélte azt a 31 éves szerb férfit, akit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt állított bíróság elé az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, valamint elrendelte a letartóztatását.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 472 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Kép

2020. március 31. napjával jogszabályi változás folytán megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok (KMB-k). 

Kép

A veszélyhelyzetben meghozott intézkedések nem érintették azt a változást, hogy 2020. március 31-ével megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok.