Részletes keresés

A Kiskunhalasi Járásbíróság jogerősen 2 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 19 éves miskei férfit, aki rablást, szeméremsértést és testi sértést követett el.

Az ítélet szerint a munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkező, nehéz anyagi körülmények között élő vádlott 2019. május 11. napján éjjel a kiskunhalasi rokonai házában magához vett egy kést, majd azzal a szándékkal, hogy ismerőseitől pénzt szerez elindult Kiskunhalas belvárosába.

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság azoknak a férfiaknak az ügyében, akik két alkalommal is botokkal, karókkal és más, az élet kioltására alkalmas eszközökkel felfegyverkezve mentek haragosaik otthonához, hogy rajtuk elégtételt vegyenek korábbi nézeteltéréseik miatt.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2020. április 12-én éjjel Újcsanálos és Sóstófalva települések között részesei voltak egy közlekedési balesetnek.

Lezárult a büntetőügye annak a férfinak, akit a Nyíregyházi Törvényszék 2023. május 8-án felmentett a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének vádja alól. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 45 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020

Az Esztergomi Járásbíróság 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki máriahalmi, sárisápi, dági ingatlanokból lopott különféle felszerelési tárgyakat.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. február 3-án tartott tárgyaláson, rablás bűntette ügyében hozott ítéletet egy férfivel szemben.

Év
2011
Közlöny
Fájl
Év
2014
Közlöny
Fájl
A Miskolci Járásbíróság 2016. szeptember 12-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki egy társával együtt különböző kábítószernek minősülő anyagokat (marihuána, speed por, extasy stb.) szerzett meg, melyeket közösen anyagi haszonszerzés céljából ismeretségi körükben Miskolcon, Sajószentpéteren és Kazincbarcikán értékesítettek már hosszabb ideje.
 
2024. 06. 26.

A Szolnoki Törvényszék 2024. június 25-én meghozott ítéletével jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 12 év fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt az 52 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit, aki az ítélet szerint 2019. decembere és 2021. augusztusa között „herbál”, „kristály” és „speed”  fantázianevű új pszichoaktív anyagokkal, illetőleg kábítószerekkel kereskedett Törökszentmiklóson.