Részletes keresés

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla  a kábítószer birtoklásának büntette miatt B. M. macedón állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság törvényes és mértéktartó büntetés szabott ki, és az ítélőtábla – tekintettel a vádlott beismerő vallomására – úgy ítélte meg, hogy a büntetés lényeges súlyosítása nem indokolt. Ugyanakkor – éppen az I.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság a kábítószer birtoklásának bűntette miatt C. S. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék, mint I. fokú bíróság ítéletének a büntetési tételere vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap szabadságvesztés és 6 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.

A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen bűnösnek mondta ki B. Z. P. vádlottat 3 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett - lopás vétségében, ezért őt 1 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a Szeghalmi Városi Bíróság által korábban kiszabott 1 év 9 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását, és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt V. I.-né ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év közügyektől eltiltás lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekményhez mérten arányos büntetést szabott ki, ezért annak enyhítésére a táblabíróság nem látott semmilyen indokot. 

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 

Tárgyalás: szeptember 26. csütörtök

9 óra – fszt.11-es tárgyaló  

Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa 

Halált okozó testi sértés bűntette Ásotthalmon

A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. L. vádlottat hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében, ezért őt 2 év végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közszolgálati jogviszonyban lévő valamennyi jogviszonyhoz kapcsolódó foglalkozástól eltiltásra ítélte.
 
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a montenegrói állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. október  04-ig tart. 
 

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntéseivel – egy hónapra elrendelte három személynek a letartóztatását, akik vagyonvédelmi szolgáltatással foglalkozó cégek felhasználásával több, mint 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek, míg az egyik gyanúsított esetében 4 hónapra bűnügyi felügyeletet rendelt el. 

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt P. Zs. M. ellen indított büntetőügyben a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a hivatali vesztegetés bűntette miatt J. I. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kiszabott ítéletének azt a részét, amelyben a vádlottat 2 év fegyházra ítélte. Egyben az ítélőtábla a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezést mellőzte.

Hat év hat hónap börtönre súlyosította a Szegedi Ítélőtábla annak a vásárhelyi férfinek a büntetését, aki öngyilkossági szándékkal, fékezés nélkül áttért a menetirány szerinti baloldali sávba azért, hogy a szemből érkező sértett kocsijával frontálisan ütközzön. Az akár halálos következménnyel is járható ütközés elmaradása kizárólag a sértett lélekjelenlétének és ütközést elhárító manőverének köszönhető.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt L. D. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap fegyház és Magyarország területéről történő 6 év kiutasítás lett.
 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. április 11. és 2016. április 17. napjai között) összesen 42 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. június hó 20. és 2016. június hó 26. napjai között) összesen 11 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt H. R. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. Az ítélet indoklásban elhangzott: az I. fokú bíróság, mérlegelve az ügy összes körülményét, törvényes és arányos büntetést szabott ki, a büntetés enyhítésére a táblabíróság nem látott semmilyen indokot. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 
Négy vádlott közül három vádlott büntetését is súlyosította a Szegedi Ítélőtábla abban az ügyben, amelyben őrző-védő cégek vezetőit vádolták meg adócsalással.
Így az I. rendű vádlott R. F. jogerős büntetése 4 év 6 hónap, K. Á. II. rendű vádlotté 6 év, M. F. III. rendű vádlotté 5 év 2 hónap börtönbüntetés lett. A IV. rendű vádlott N. G. jogerős büntetése – egyezően az I. fokú ítéletben kimondottal – 2 év 3 hónap börtön maradt.

A Szegedi Járásbíróság jogerősen bűnösnek mondtak ki P. O. görög állampolgár vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért őt a bíróság halmazati büntetésül kettő év végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, öt év Magyarország területéről történő kiutasításra és kettő év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki G. N. vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért őt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 600.000,- forint pénzbüntetésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki B. Z. vádlottat zaklatás vétségében, ezért őt két évi időtartamra próbára bocsátotta, míg az ellene terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.

A tegnapi napon a vádirat ismertetésével, valamint hat vádlott vonatkozásában az előkészítő ülés megtartásával megkezdődött a szórólapterjesztéssel foglalkozó bűnszervezet ügye a Szegedi Törvényszéken. Az előkészítő ülés első napján a bűnösségét egyetlen vádlott sem ismerte el.