Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 25 éves bosnyák férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. augusztus 27-én az éjjeli órákban a szerb-magyar határ közelében 24 szír állampolgárt vett fel az általa vezetett gépjárművel annak érdekében, hogy Magyarországon átszállítsa őket. Amikor a járőrök tetten érték, a gyanúsított a gépjárműből kiugrott és elmenekült, nem sokkal később azonban elfogták.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 10-én meghozott és 2021. március 30-án jogerőre emelkedett ítéletével ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a vádlottat 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

A vádlott az eltiltás hatálya alatt, 2021. június 5-én 21 órakor Tatabánya lakott területén vezetett személygépkocsit, mellyel megszegte a KRESZ 4. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt közúti közlekedési szabályt, ezért 2021. július 13-án bíróság elé állítására került sor.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 31 éves szír, és egy 17 éves moldáv férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi 2022. március 17-én éjjel Szerbiából - a szerb-magyar határon keresztül - 13 szír állampolgárságú migránst egy temetőhöz vezetett, ahol a 17 éves társa az általa vezetett gépkocsiba felvette őket, majd megkezdte szállításukat Nyugat-Európa felé. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 27 éves kiskunhalasi nőnek és egy 17 éves fiatalkorú férfinak, akiket rablással gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 28 éves és egy 33 éves kecskeméti férfinak, akiket rablással gyanúsítanak.

A Tatabányai Járásbíróság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2025. április 14-én 12 óra 05 perckor felhívta a Tatabányai Törvényszék központi számát és fenyegetődzött, mely alapján a rendőrség az épületet kiürítette, a törvényszék működése több órára leállt. 

A Debreceni Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a nő ellen, aki illegális gyógyszert árult Debrecenben. Az ügyészség még 2021 áprilisában emelt vádat a nővel szemben kereskedelemmel és tartással elkövetett gyógyszerhamisítás bűntette miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben az iratok tartalma alapján, pénzbüntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül.

Három nap gondolkodási idő fenntartása után fellebbezést nyújtott be az első fokon született ítélet ellen az a férfi, aki fiatalkorú szerelmével akart megszökni, s ahhoz, hogy külföldre jussanak, autót akartak szerezni. 
 
Kép

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az elmúlt hét év eredményeiből kiemelte, hogy országosan 40 százalékkal csökkent a 2 éven túli ügyek száma, amelyben a Budapest Környéki Törvényszék is élen jár. A Budapest Környéki Törvényszék 14 járásbíróságán 2018-ban harmadával sikerült csökkenteni a két éven túli büntetőperek számát.

2015. január 12. napján a Békéscsabai Járásbíróságon Sz.Z. vádlott és társa ellen a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben az alábbiakban röviden összefoglalt nem jogerős ítélet született.
 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. április 11. és 2016. április 17. napjai között) összesen 42 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. június hó 20. és 2016. június hó 26. napjai között) összesen 11 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. május 30. és 2016. június 5. között) összesen 19 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
Egy év próbára bocsátotta a Hajdúszoboszlói Járásbíróság Sz. Józsefet, aki 2014 októberében ütött meg egy diószedő idős férfit Hajdúszoboszlón. A bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérletében találta bűnösnek és kötelezte a 67 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.
 
A Szolnoki Törvényszék 2017. november 17-én helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és társtettesként elkövetett lopás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek, és 300 óra fizikai munkakörben ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt a 21 éves büntetlen előéletű fiatalembert, aki 2016.

A Miskolci Járásbíróság 2019. május 21-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy miskolci sütőipari cég ügyvezetőjeként nem gondoskodott az üzem tésztakészítő gépének megjavításáról, így egyik alkalmazottja balesetet szenvedett.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2020. július 21-én, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 21-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős kárt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. október 18-án nem jogerősen felmentette a légi közlekedés veszélyeztetésének vétsége alól H.J. vádlottat.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. március 12-én helybenhagyta a járásbíróság ítéletét.

A Komáromi Járásbíróság a 2021. április 14-én tartott ülésen 3 hónappal meghosszabbította annak a moldáv állampolgárságú embercsempésznek a letartóztatását, aki megbízója volt 2 – korábban elfogott - román embercsempésznek. A végzés nem végleges, mivel azzal szemben a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Szikszói Járásbíróság szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki három társával tavaly márciusban az Encsi Rendőrkapitányság jogszerűen intézkedő rendőreire támadt.