Részletes keresés

Vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ellen a sofőr ellen, akit a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatott.

A Keszthelyi Járásbíróság 2023. április 27. napján megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki egy tartozás miatt az adóst, annak édesanyját és élettársát is megütötte.

A Pécsi Járásbíróság 2023. május 18-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra testi sértés bűntette, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, és többrendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt.

A Szolnoki Törvényszék 2018. január 12-én helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és 9 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a huszonéves férfit, aki 2016 őszén bicskával rabolt ki egy kiskorú fiút az újszászi Rózsa Imre Gimnázium és Szakközépiskola mellett.
 

A Jászberényi Járásbíróság a napokban hozott ítéletet annak a két, büntetett előéletű huszonéves fiatalembernek a büntetőügyében, akik az elsőfokú ítélet szerint, 2021. április 19-én Jászladányban nem „csupán” szétverték a velük haragos viszonyban lévő másik fiatal albérletét, de olyan kirívó kegyetlenséggel bántalmazták a kiskutyáját, hogy az ebet el kellett altatni. 

A Komáromi Járásbíróság előkészítő ülésen, embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a grúz férfivel szemben, aki közúti balesetet okozott, melyben 2 ember meghalt, többen megsérültek.

Rendbontó módon viselkedett, majd összeverekedett egy személlyel a gyanúsított. Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. január 21-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy vita hevében leforrázta élettársát, valamint lopási cselekményeket is elkövetett.

Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki személyautójával motorvonatnak ütközött.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a három vádlottnak az ügyében, akik idős, beteg férfit raboltak ki.

A Debreceni Járásbíróság 2024. december 4-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki ittas állapotban, hátramenet közben nekiütközött egy rendőrautónak.

 

A bíróság a vádlottat járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt mondta ki bűnösnek, ezért őt 448.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 1 év 11 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

 

2014. július 16-ával a bíróságokon egy hónapos ítélkezési szünet veszi kezdetét, mely augusztus 19-ig tart. 
 
2024. 10. 09.

A Szombathelyi Járásbíróság társtettesként elkövetett súlyos testi sértés miatt a büntetett előéletű II. és III. rendű vádlottakat 8-8 hónap végrehajtandó börtönre ítélte. A büntetlen előéletű I. rendű vádlott bűnösségét korábban, előkészítő ülésen megállapította súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, amelyért 8 hónap -végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett- börtönre ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletét.

2024. 01. 22.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. január 22. napján tartott előkészítő ülésen, szexuális visszaélés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 2 év 3 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozástól, amely révén tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel foglalkozna. Az ítélet jogerős.

2025. 05. 08.

Nagy mennyiségben adott el egy férfinak „kristályt” a gyanúsított. Társa további vevőknek – köztük más értékesítőknek – adta el az árut. Jelentős mennyiségre elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. május 8-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Az Illetéktörvény 2025. január 28-tól módosul, és változik az elsőfokú polgári peres eljárás illetékének a mértéke.

A Berettyóújfalui Járásbíróság az Sz. A. vádlott ellen folytatólagosan, aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése, folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben június 30-án ítéletet hozott.
 
A bíróság a vádlottat folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntettében, könnyű testi sértés vétségében és zaklatás bűntettében mondta ki bűnösnek. 

Gyorsított eljárás (bíróság elé állítás) keretében tárgyalta a mai napon a Kecskeméti Járásbíróság annak az 51 éves kecskeméti nőnek a büntetőügyét, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt az ügyészség.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 3-án a felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. szeptember 3-ig elrendelte négy gyanúsított (három férfi és egy nő) letartóztatását. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a 2020. szeptember 14-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. október 14-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság rongálás vétsége és más bűncselekmény miatt nyomoz.