Részletes keresés

A Szolnoki Járásbíróság 150.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a huszonéves fiatalembert, aki egy tavaly nyári éjszakán, Szolnokon a nyílt utcán, úgy lopta el egy másik fiatal mobiltelefonját, hogy baráti jelleggel megveregette a hátát, miközben a nadrágzsebéből kicsente a készüléket. A szerencsétlenül járt fiatal észrevette, hogy mit csinál, rá is szólt, de a tolvaj elfutott a telefonnal, ami többször is gazdát cserélt, míg végül a harmadik, gyanútlan tulajdonostól foglalták le, aki egy mobiltelefon-kereskedésből vásárolta azt.

Az ítélet jogerőre emelkedett.

 

Dr. Kollár-Balázs Linda Szilvia és Dr. Vass Andrea, a Miskolci Járásbíróság bírái, valamint Dr. Varju László, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája részére adta át a Miskolci Törvényszék elnöke ünnepélyes keretek között a köztársasági elnök határozatlan idejű bírói kinevezésről szóló okiratát, Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnökének köszöntő levelét és a Bírói Etikai Kódexet.
 
Tovább folytatódik az embercsempészés bűntettének előkészülete miatt indult eljárás.
 

A Szombathelyi Járásbíróság telekommunikációs eszköz útján megtartott előkészítő ülésen kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt, az ügyészi indítvánnyal egyezően 70 nap elzárásra ítélte a többszörös visszaeső vádlottat, továbbá kötelezte 57.400 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. augusztus 22-én meghozott, aznap jogerős ítéletével garázdaság és kisebb kárt okozó rongálás vétségében mondta ki bűnösnek, és 180.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a 26 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2017. augusztus 20-án hajnalban erősen ittas állapotban ököllel beleütött Szolnokon, a Boldog Sándor István körúton található egyik divatruhaüzlet kirakatüvegébe, ami az ütés hatására betörött. Ezzel a férfi 80.000 Ft kárt okozott, amit a bíróság jogerős ítélete szerint meg kell fizetnie az üzlet üzemeltetőjének.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2022. február 4-én elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket 2022. február 2-án összehangolt rendőri intézkedéssel fogtak el.

Az egyik férfit közúti igazoltatás során fogták el, míg a másikat az otthonából állították elő, mert nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak náluk.

A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását a bűnismétlés veszélye és a bizonyítási eljárás befolyásolásának lehetősége miatt.

A Szombathelyi Járásbíróság nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt egy hónapra elrendelte egy román férfi letartóztatását.



Egy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező – korábban Ausztriában dolgozó – román állampolgár 2021. október 15-én délelőtt a 8-as számú főútvonal mellett, Duka község külterületén szándékosan felgyújtotta a mezőgazdasági területen tárolt, gúlába rakott szalmabálákat, amitől az összesen kb. 600 darab szalmabála megsemmisült. Rongálási kár mintegy 2.400.000 forint. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság előkészítő ülésen kábítószer birtoklásáért jogerősen 4 év 6 hónap fegyházra ítélt és 5 évre kiutasított Magyarországról egy 27 éves szerb állampolgárt.

 

Az ítélet lényege szerint a vádlott 2019. április 3. napján Tompa közúti határátkelőhelyen úgy lépett be Magyarország területére, hogy gépkocsijában jelentős mennyiségű marihuánát rejtett el. A vádlott úti célja Tompa volt.

 

A rejtekhelyet a pénzügyőrök felfedezték, és a vádlottat előállították.  



Kecskemét, 2020. június 8.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében nyolc hónap, végrehajtásában 1 év 6 hónapra felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki hosszú ideig nem fizette három kiskorú gyermeke tartásdíját. 

A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2022 novemberétől elfogásáig tíz alkalommal tulajdonított el mezőkövesdi ingatlanokból különböző tárgyakat, így például vaskaput, kerítést, bejárati ajtót és más nyílászárókat, előtetőt, csatornát, gázpalackot, centrifugát, kályhát, valamint élelmiszereket.

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen K. P. L. vádlottat védettségi igazolással visszaélés bűntette miatt 160 óra közérdekű munkára ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi ismeretlen körülmények között hozzájutott a testvére nevére kiállított védettségi igazolványhoz.

A vádlottal szemben 2021. május 22. napján 21 órakor Pécsett rendőri intézkedésre került sor, amikor a fenti védettségi igazolványt adta át személyazonossága igazolása céljából.

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott határozatot teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban. 

A vádlott nő a szabadságvesztés büntetését töltő testvérének próbált meg egy duplafedelű sakk készletben elrejtve mintegy száz darab, hazánkban nem engedélyezett vegyületet tartalmazó teljesítményfokozó tablettát bejuttatni a börtönbe. A csomag átvilágítása során azonban észlelték a tiltott szert, ezért a küldeményt nem adták át a címzettnek, hanem lefoglalták.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. augusztus hó 9-én tartott ülésen elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett Tatabányán.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2022. április 10 és 2024. július 25. között több alkalommal új pszichoaktív anyaggal átitatott levélpípart értékesített tatabányai ügyfelének. 

A Szombathelyi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt 3 év fegyházra ítélte a többszörös visszaeső vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szolnoki Járásbíróság 2016. május 20-án meghozott, aznap jogerős ítéletével rongálás vétsége miatt 1 évi próbaidőre próbára bocsátotta azt a 60 éves, büntetlen előéletű tiszapüspöki férfit, aki 2016. április 19-én a reggeli órákban Törökszentmiklóson megrongált egy italautomatát. A férfi egy pohár forró italt kívánt az italautomatából vásárolni, de az csupán egy pohár forró vizet adott ki.

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntette, súlyos testi sértés bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben. Az ügyben az Egri Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatást, amit az Egri Járásbíróság 30 napra elrendelt.

 

A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 6-án meghozott ítéletével szabálysértési értékre helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel, vagy a jogosult, illetve a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt 240 óra fizikai munkavégzéssel ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt 29 éves törökszentmiklósi férfit, aki 2016.
A Szolnoki Járásbíróság 2017. február 16-án meghozott, aznap jogerős ítéletével garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, és 160 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a 40 éves helyi férfit, aki 2015. január 1-jén hajnalban egy rákóczifalvai kocsmában egy, a kezében tartott sörösüveggel hátulról fejen ütött egy ott szórakozó nőt, aki 8 napon belül gyógyuló horzsolásos fejsérülést szenvedett. 
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. október 24-én elrendelte O.I. gyanúsított letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette miatt. 

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított 2019. október 20. napján, a délutáni órákban, pontosan meg nem állapítható időpontban pécsi lakásában élettársát bántalmazta, majd megfojtotta. A sértett halálát fulladás, fojtás okozta. 

A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését megelőzően ittas állapotban rendszeresen bántalmazta a sértettet.

A Pécsi Járásbíróság 2019. október 24-én elrendelte O.I. gyanúsított letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette miatt. 

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított 2019. október 20. napján, a délutáni órákban, pontosan meg nem állapítható időpontban pécsi lakásában élettársát bántalmazta, majd megfojtotta. A sértett halálát fulladás, fojtás okozta. 

A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését megelőzően ittas állapotban rendszeresen bántalmazta a sértettet.