Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 27-én gyorsított eljárásban 45 nap elzárásra ítélte F. F. vádlottat állatkínzás bűntette miatt. 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. november 22-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt 3 év 10 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 23 éves törökszentmiklósi férfit, aki 2013.

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 14-én elrendelte egy csányoszrói férfi letartóztatását három rendbeli lopás bűntettének – melyből egy rendbeli kísérlet – és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével megvalósított lopás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

A Kaposvári Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet egy 30 éves férfi ügyében, akit az ügyészség robbanóanyaggal, valamint radioaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolt.

A vegyész végzettségű vádlott kedvtelésből néhány grammnyi robbanóanyagot készített, kereskedelmi forgalomban egyébként megvásárolható anyagokból, melyet aztán egy szántóföldön felrobbantott. Ugyancsak engedély nélkül tárolt a férfi házában radioaktív anyagot. 

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség szeméremsértés bűntette és szeméremsértés vétsége miatt folytat eljárást a gyanúsított ellen.
 
Az alapos gyanú szerint 2017. február 8-án délelőtt Székesfehérvár belvárosában a férfi magát először egy felnőtt nőnek, majd két 14 év alatti gyermeknek szeméremsértő módon mutogatta.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. augusztus 28-án 3 rendbeli lopás bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Sz.H. vádlottat.

A tényállás szerint a vádlott 2019. április 15-én bekéredzkedett a sértett apagyi ingatlanába, a sértett figyelmét elterelte,  és a hálószobában lévő nyitott szekrényből eltulajdonította a férfi aznap kapott nyugdíját, és több ékszerét összesen 137.500 forint értékben.

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 4-én egy hónap időtartamra elrendelte R.Gy. gyanúsított letartóztatását. 

Az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat előkészítő ülésen 1 év börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá megállapította, hogy a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható, az előző szabadságvesztése során engedélyezett feltételes szabadságot pedig megszüntette.

A Kiskunhalasi Járásbíróság embercsempészés bűntette miatt 2 év börtönre ítélt, valamint 5 évre kiutasított Magyarország területéről egy 33 éves ukrán állampolgárt.

Az ittas állapotban lévő vádlott 2020. április 26-án este Tatabányán, egy baltával a kezében ordítozott, majd azzal egy autó első szélvédőjét, egy másik autónap pedig első és hátsó szélvédőjét is kitörte, továbbá az utóbbi járműnek a hátsó sárvédőjét, csomagtartóját behorpasztotta és  az egyik gumiabroncsát kiszúrta. A harmadik sértett tulajdonában lévő tehergépkocsi egyik gumiabroncsát ugyancsak kiszúrta.

A vádlott összesen csaknem 200.000  Ft-os kárt okozott az autókban.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen a különös visszaeső vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Veszprémi Járásbíróság 100 000 forint pénzbüntetést szabott ki azzal a 22 éves tapolcai férfivel szemben, aki 2019 nyarán társával együttműködve, egy balatonfüredi ABC kasszájában lévő pénz eltulajdonításában vett részt.

 

A Siófoki Járásbíróság gyorsított eljárásban – távmeghallgatás alkalmazásával – hozott ítéletet a mai napon egy 41 éves férfivel szemben.

A vádlott 2020. április 28-án reggel, ittas állapotban megjelent egy dorogi, közös udvarú, többlakásos ingatlanban, ahol az ott lakó ismerőseitől alkoholt kéregetett. Miután a lakók a kérését elutasították, a vádlott benyitott a sértett szobájába, ahonnan – közvetlenül az alvó, védekezésre képtelen sértett ágya mellett lévő asztalról – eltulajdonította a sértett 45.000 Ft értékű, kinyitható tokban lévő mobiltelefonját, benne a sértett személyi igazolványával, lakcímkártyájával és OTP Szép Kártyájával. 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2021. január 1-jén a hajnali órákban, egy alkalommal megütötte a sértettet, a sértett és egy másik férfi által lakott esztergomi lakásban. Az ütés következtében a sértett harántirányú koponyacsonttörést szenvedett a feje bal oldalán, amely agyi vérömlennyel és másodlagos agysérülésekkel is járt. Ezen sérülések következtében a sértett életveszélyes állapotba került. 

A Tatai Járásbíróság jogerős büntetővégzésben három rendbeli állatkínzás vétsége és négy rendbeli állatkínzás bűntette miatt egy év, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a harminc éves férfit, aki nem gondoskodott megfelelően a kutyáiról. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében ítélt el egy 55 éves magyar, valamint egy 50 éves litván embercsempészt, akiket a Kiskunhalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé.

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki chat üzeneteken keresztül megszerzett bankkártya adatokkal élt vissza.

A Körmendi Járásbíróság előkészítő ülésen járművezetés ittas állapotban vétsége miatt a visszaeső vádlottat 10 hónap végrehajtandó börtönre és 1 év 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A Kalocsai Járásbíróság gyorsított eljárás keretében hozott ítéletet annak a 40 éves nőnek az ügyében, akit a Kalocsai Járási Ügyészség állatkínzás miatt állított bíróság elé.