A Tatabányai Járásbíróság a mai napon tartott ülésen pénzmosás bűntette miatt indult ügyben 3 hónappal hosszabbította meg a szír állampolgárságú férfi letartóztatását. A letartóztatás meghosszabbítása a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt továbbra is indokolt. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.
Részletes keresés
A Tapolcai Járásbíróság egy év nyolc hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a 60 éves férfit, akivel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság a vádlottat három év hat hónap időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A Pécsi Járásbíróság 2024. május 20-án két eljárásban elrendelte összesen hat férfi letartóztatását egy hónapra. Egy férfi letartóztatását emberölés bűntettének kísérlete, egy férfi letartóztatását emberöléssel kapcsolatban, büntetőeljárás sikere meghiúsítására törekvéssel elkövetett bűnpártolás bűntette és négy férfi letartóztatását csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette alapos gyanúja miatt.
Két sikertelen próbálkozás után tudott betörni a kiszemelt családi házba a terhelt. Az ingatlanból számos értéket és készpénzt tulajdonított el. Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 6-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.
Az Esztergomi Járásbíróság kapcsolati erőszak bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete és 2 rendbeli kábítószer birtoklás vétsége miatt büntetővégzésében halmazati büntetésül 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki éveken keresztül rendszeresen szidalmazta, többször bántalmazta feleségét.
Elkezdődött a nyári szünet. Sok gyermek számára ez az év legjobban várt időszaka, azonban akadnak olyanok is, akiknél más a helyzet. Ha ugyanis az elvált szülők között nem zökkenőmentes a kapcsolattartás gyakorlása, akkor a konfliktus teljesen rányomhatja a bélyegét a csemete vakációjára. Rovatunkban most ezt a témakört járjuk körül dr. Csorba Petra, a Kecskeméti Járásbíróság bírája segítségével.
A Siklósi Járásbíróság a 2023. május 23-án megtartott nyilvános előkészítő ülésen kihirdetett ítéletével Sz. G. vádlottat súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt egy év – végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett – börtönre és kettő év kettő hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélte. A járművezetéstől eltiltás időtartamába beszámította a 2022. június 11. napjától eltelt időt.
A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a Pécsi Járásbíróság 2022. október 6-án meghozott ítéletét a 2023. szeptember 14. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson kihirdetett ítéletével megváltoztatta. Így K. T. vádlottat teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette és gyógyszerhamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – jogerősen kilencven nap elzárásra és 1.500.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A Komáromi Járásbíróság folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult ügyben, tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésében döntött azzal a férfivel szemben, aki munkáltatójától tulajdonított el üzemanyagot rendszeresen. A bíróság a vádlottal szemben, halmazati büntetésül, jogerősen 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, valamint kötelezte a sértettnek okozott kár megfizetésére.