Részletes keresés

Megfélemlítette és bántalmazta ismerősét az a fiatalkorú gyanúsított, akinek a számlájára autók és házak kifosztása is írható. A Szentendrei Rendőrkapitányság rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást ellene, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója pedig elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét a bűncselekmény minősítése tekintetében megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta. 

A Soproni Járásbíróság első fokon a vádlottat három év börtönbüntetésre, valamint négy év közügyektől eltiltásra és kettő év járművezetéstől eltiltásra ítélte három rendbeli a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, valamint kettő rendbeli idős sértett sérelmére üzletszerűen, nagyobb kárt okozva elkövetett csalás miatt.

Kép

A Nyíregyházi Törvényszéken az elmúlt napokban tartott rendezvénysorozat lehetőséget adott arra, hogy bemutassuk a bíróság értékeit, és azt, hogy azok megőrzésével a jövőben új értékeket teremthetünk. 

Egy autópálya pihenőjében provokálták a gyanúsítottak a sértettet és testvérét. A fivérek az ortodox izraelita vallás szabályai szerinti ruházatot viselték, amely miatt sértő megjegyzéseket kaptak, majd a kialakult konfliktus tettlegességig fajult. 2025. április 9-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terheltek letartóztatását, akik ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nyomoz.

A Miskolci Törvényszék 14.000 oldal nyomozati anyag, több kötetnyi bírósági irat átvizsgálása után, 2018. október 4-én másodfokú ítéletet hozott azoknak a vádlottnak az ügyében, akik Encsen és a környező településeken jogosulatlanul igényelt lakásépítési támogatásból építettek sokszor használhatatlan házakat.

A Szolnoki Járásbíróság csaknem 3 év börtönre ítélte azt a huszonéves férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint, mikor két évvel ezelőtt kiérkeztek otthonába a rendőrök, hogy szabálysértési elzárása letöltése céljából a megyei börtönbe vigyék, addig dulakodott a járőrökkel, hogy kettejüket is megsebesítette.
 

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság T. J. vádlottal szemben légi közlekedés veszélyeztetésének bűntette miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát enyhítette, annak végrehajtását felfüggesztette, illetve a vádlottal szemben közügyektől eltiltás kiszabását mellőzte.
 

A Füzesabonyi Járásbíróság a 2015. szeptember 22-én kihirdetett ítéletével T. B. vádlottat egy rendbeli folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette és két rendbeli becsületsértés vétsége miatt kettő év börtönbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette és a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét.
 
3 év 2 hónap börtönbüntetésre súlyosította a Debreceni Törvényszék másodfokon annak a tornatanárnak az ítéletét, aki 2015-ben kezdeményezett intim kapcsolatot  tanítványával egy balmazújvárosi iskolában. A másodfokú bíróság felügyelete alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt K. A.-t 3 évre eltiltotta a tanári és az edzői foglalkozás gyakorlásától is. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A Debreceni Járásbíróság 2016.
Bűnösnek mondta ki csütörtökön a Debreceni Járásbíróság maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében azt a vádlottat, aki 2015 júliusában Debrecenben, a Monostorpályi úton lesodródott autójával az útról és egy fának, majd egy kerítésnek csapódott.
 

A Szegedi Járásbíróság tizenegy gyanúsított vonatkozásában rendelt el bírói engedélyes kényszerintézkedéseket, tíz gyanúsított letartóztatását és egy gyanúsított bűnügyi felügyeletét. A gyanúsítottakat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A gyanúsítottakkal szemben elrendelt letartóztatások 2019. június 16-ig, illetve egy gyanúsított vonatkozásában június 17-ig, míg a bűnügyi felügyelet 2019. szeptember 16-áig tart.

A Kunszentmártoni Járásbíróság 9 rendbeli lopás vétsége miatt 1 év 7 hónap börtönre ítélte, és 2 évre eltiltotta a közügyektől azt a húszas éveiben járó fiatalembert, aki a 2018 decembere és 2019 áprilisa között eltelt 4 hónapban 9 lopást követett el Tiszaföldváron. Két asszonytól az utcán csente el értékeit, lopott kerékpárokat, elektronikai üzletből GPS-készülékeket, dohányboltból likőrt és élelmiszerboltból is.  

Az eset a tizenkétezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, Tiszaföldváron történt. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 11-én elrendelte annak a szír férfinak a letartóztatását, akit a Szentendrei Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntettének kísérletével gyanúsít. 

A nyomozás eddigi adatai alapján a gyanúsított szír állampolgár 2013 januárjában érkezett Magyarországra. Menekült státusz iránti kérelmét elutasították jelenleg oltalmazotti státuszban tartózkodik Magyarországon.

A Pécsi Járásbíróság 2021. június 24-én elrendelte két siklósi férfi és egy siklósi nő letartóztatását egy hónapra, aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt.

Idős emberek hiszékenységét használta ki az a férfi, akinek az ügyében a Zalaegerszegi Járásbíróság a 2023. november 21-én megtartott előkészítő ülésén hozott ítéletet. 

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2021. november 9-én megtartott előkészítő ülésen nem jogerős ítéletet hozott azzal a két férfivel szemben, akik bérvadászat céljából külföldről Magyarországra hozattak egy gímszarvas bikát, s kilövése után a hatóság valótlan adatokkal állított ki trófeabírálati lapot. 

A Debreceni Törvényszék ma tartott nyilvános ülésén kihirdetett végzésével hatályon kívül helyezte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2016. szeptember 12-én hozott ítéletét, melyben bizonyítottság hiányában felmentette azt a két vádlottat, akiket társtettesként, üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekmény bűntettével vádolt az ügyészség. 
 
Az elsőfokú döntés ellen az ügyészség fellebbezett és megalapozatlanság miatt annak hatályon kívül helyezésére tett indítványt. 
A Szolnoki Törvényszék 2017. november 23-án helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte azt 31 éves férfit, aki 2015. november 10-én délután 16 óra 30 perc körüli időben Kunhegyes központjában, a nyílt utcán, egy bokorból kilépve egy kővel betörte az egyik arra sétáló nő fejét és magával vitte táskáját. 
 
A Szolnoki Törvényszék 2018. január 12-én lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság rablás bűntettének kísérlete, személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt 5 év 8 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a negyvenes éveiben járó nőt, aki egy hétre bezárta és kiskorú gyermeke előtt is bántalmazta édesanyját, többször megpróbált kirabolni egy helybeli nőt, míg egy másik asszonyt az utcán bántalmazott Martfűn.

A Debreceni Járásbíróság 2023. szeptember 5-én előkészítő ülést tartott annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottakkal szemben úgynevezett mértékes indítványt tett – az elsőrendű vádlott esetében 11 év fegyházban, míg társa esetében 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés – a büntetés tartalmára vonatkozóan.