Részletes keresés

Tanúkkal volt tele a tárgyalóterem 2014. március 11-én a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol zsarolás és más bűncselekmények miatt állt bíróság előtt két fiatalkorú vádlott. A 2011-2012-es tanévben az akkor 17 éves  I. r. vádlott többször minden ok és előzmény nélkül rátámadt iskolatársaira, s egy esetben partnere volt ebben a II. r. vádlott is. Az egyik verést egy diáktársuk videóra is vette.
 

A Veszprémi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2014. november 27-én tartott – részben zárt – fellebbezési tárgyaláson ügydöntő határozatot hirdetett a 18. évét meg nem haladott személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt Cs. L. Gy. és 4 társa ügyében.
 

A Tamási Járásbíróság a 2024. szeptember 18-án tartott tárgyalásán felmentette halált okozó közúti baleset okozása vétségének vádja alól azt a nőt, aki 2022 nyarán Pincehelyen egy zebrán autójával elütött egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette. 

A Karcagi Járásbíróság 2018. január 4-én meghozott, aznap jogerős ítéletével súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 évre próbára bocsátotta azt a 65 éves férfit, aki 2017. december 5-én délután 13.00 óra körül az egyik karcagi ház kapujában összeszólalkozott az idős hozzátartozója házában szívességből lakó férfival, majd a vita hevében ököllel arcon ütötte, amitől a férfi orrcsontja eltörött. 
 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Makói Járásbíróság K. L. M. vádlottal szemben kényszermunka bűntette miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy a vádlottal szemben kiszabott – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés tartamát 2 évre súlyosította.
 

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság 2021. december 2-án annak a három német állampolgárnak az ügyében, akik 12 illegális migránst akartak Nyugat-Európába csempészni. A tárgyaláson a vádlottak tettüket elismerték, együttműködőek voltak és megbánó magatartást tanúsítottak.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. november 15-én tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette ügyében.

Közös erővel és a Terrorelhárítási Központ bevonásával csaptak le a rendőrök a gyanú szerint bűnszövetségben tevékenykedő terheltekre. 2022. november 18-án megtartott ülésén a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája öt személyt tartóztatott le.  Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének és más bűncselekménynek miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság nyomoz az ügyben.

A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli zsarolás bűntette és 1 rendbeli kábítószer birtoklásának vétsége miatt hozott ítéletét.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. június 6-án lényegét tekintve helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a két, a történtek idején mindössze 18 illetőleg 16 éves jászteleki fiatalembert, akik 2014. április 16-án reggel 8 óra 10 perc körüli időben a jászberényi autóbusz pályaudvaron kiraboltak egy 16 éves fiút.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. február 1-jén tartott előkészítő ülésen, a hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint a rongálás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt indult két ügyet egyesítette és ítéletet hozott a vádlottal szemben.

A Jászberényi Járásbíróság 2017. november 29-én meghozott, aznap jogerős ítéletével súlyos testi sértés bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, és 1 év 9 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt 21 éves férfit, aki tavaly ősszel a jászapáti buszpályaudvaron úgy megverte élettárását, hogy kétoldali arccsonttörést szenvedett, és a nő védelmére siető leányának is sérüléseket okozott. 
 

2023. február 16-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta azt a fiatalkorú gyanúsíottat, aki ellen a Nagykőrösi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. február 14-én elrendelte annak az 5 gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket a Nemzeti Nyomozó Iroda jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. október 29-én tartott tanácsülést annak a vádlottnak az ügyében, aki egy gáz-riasztó fegyverrel akarta behajtani a sértett meg nem adott tartozását. A másodfokú bíróság a fegyveresen elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

Az Egri Törvényszék a 2017. március hó 24-én meghozott másodfokú ítéletével az Egri Járásbíróság ítéletét a bűncselekmények minősítése tekintetében megváltoztatta, L. K.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket a Gödöllői Rendőrkapitányság erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsít. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. február 9-én megtartott nyilvános ülésén, a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság ítéletét járulékos kérdésekben megváltoztatta, míg a vádlott büntetését helybenhagyta.

Kocsikat tört fel és ingatlanokba is behatolt a gyanúsított. Lopással és rongálással is több millió forint kárt okozott. Lőfegyver engedély nélküli megszerzésével elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 12-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.