Részletes keresés

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében a közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt indult ügyben 2 év – 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki zúzott kővel dobált meg mozgó járműveket.

A Tatabányai Járásbíróság, a 2021. április 20-án tartott tárgyaláson, testi sértés bűntette miatt indult ügyben jogerősen 1 év – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki bakanccsal rúgta meg édesapját, mert ő nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a fia az ebéden gúnyolódott. A bíróság a próbaidő alatt elrendelte a férfi pártfogó felügyeletét. Kötelező magatartási szabályok is kerültek előírásra, így a vádlottnak közfoglalkoztatási szervnél vagy az önkormányzatnál munkavégzésre kell jelentkeznie, illetve csoportos agressziókezelő tréningen szükséges részt vennie.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint közel szármillió forint összegű kárt okozó csalást és sikkasztást követett el.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki elfogatóparancs hatálya alatt, érvényes vezetői engedély nélkül, ittas állapotban ült a volán mögé.

A Komáromi Járásbíróság ítéletet hozott azzal a két budapesti nővel szemben, akik leitatták és gyógyszerrel elkábították a sértett férfit, majd értékeit magukhoz véve távoztak a lakásból. A bíróság a vádlottakat 2-2 év – 5 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 200.000-200.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Ezenkívül kötelezte a vádlottakat a sértettnek okozott kár megtérítésére, valamint elrendelte a két nő pártfogó felügyeletét. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a hat gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint a Rábaközben terjesztettek kábítószert. 

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül - büntetővégzésben - közúti baleset okozásának vétsége miatt 8 hónap fogházra és 150.000.- forint pénzbüntetésre ítélt egy 55 éves szerb állampolgárt, aki két rendőrt ütött el. A szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A Komáromhoz közeli község postahivatalában vezetőként dolgozó sértett 2019. augusztus 23-án technikai okok miatt a nyitási időt 8 óra 30 percre halasztotta. 8 óra 15 perc körüli időben megjelent a postán a vádlott, aki hangosan kiabálni kezdett és az ajtót ütötte. A sértett előkereste a nő részére érkezett postai ajánlott levelet és kiment, hogy átadja neki, a vádlott azonban indulatosan kérdőre vonta amiatt, hogy a részére érkezett küldeményt a posta miért nem a kézbesítési meghatalmazottja címére küldte ki.

A gyanú szerint a férfi 2020. szeptember 26-án este Ászár irányából Tárkány felé vezette autóját. A gyanúsított a 8146-os számú úton, működő közvilágítással ellátott útszakaszon az előtte szabálytalanul, a menetirány szerinti jobb oldalon gyalogosan, fényvisszaverő mellény nélkül, kivilágított robogót toló sértettet balról próbálta kikerülni, de nem tartott megfelelő távolságot és az autó jobb elejével nekiütközött a gyalogosnak, elsodorta őt, amitől a személygépkocsi szélvédője is betörött.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év hat hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 20 éves berhidai férfit, akivel szemben az ügyészség kisebb értékre, nemesfémre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban elrendelte S. L. F. gyanúsított előzetes letartóztatását.
 
A férfi a nyomozás adatai szerint örökösföldi lakásában rendszeresen értékesített kábítószert és új pszichoaktív anyagot. A rendőrök a lakásán házkutatást tartottak, és 65 gramm kábítószert tartalmazó növényi származékot foglaltak le, amelyet a gyanúsított szintén értékesítésre szánt. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2021. december 15-én tartott ülésen, egy védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított, 37 éves tatabányai férfi letartóztatását hosszabbította meg 3 hónappal. A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a nyomozás eredményességének biztosítása – azaz a tanúk befolyásolásának megakadályozása – miatt rendelte el a letartóztatás meghosszabbítását. A végzés nem végleges, a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves férfinek, aki karácsonykor a nagymamájára támadt.

A Kecskeméti Járásbíróság rablás, garázdaság és testi sértés miatt 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 23 éves ceglédi férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség emelt vádat.

A Kiskunhalasi Járásbíróság jármű önkényes elvétele, valamint lopás miatt 3 év fegyházra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 36 éves kiskunmajsai férfit, aki összetört egy lopott autót. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. február 11-i ülésen egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a rendőrség kábítószer eladás közben ért tetten. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 90 nap elzárásra ítélt egy 32 éves férfit, akivel szemben zaklatás és garázdaság miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

Az ítélet szerint a férfi 2011-ben kötött házasságot az ügy sértettjével, kapcsolatukból három közös gyermek született. 

A Tatabányai Járásbíróság jogerős végzésében döntött annak az 55 éves környei férfinak az ügyében, aki a lakótelepen megtámadta volt élettársa férfi ismerősét, őt megütötte és megkergette. 

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül - előkészítő ülésen - 4 év börtönre és 4 év közügyekre eltiltásra ítélt egy 55 éves nagykőrösi férfit, akivel szemben csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 8-án a zaklatás vétsége miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte K.Zs. gyanúsított letartóztatását.