Részletes keresés

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. szeptember 8-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a férfit, aki fenyegette az intézkedő rendőröket, majd rájuk is támadt. 

Az elsőfokú bíróság R. R.-t bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2017. június 9-én üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat D. S-né. vádlottal szemben, akit azzal a vádol az ügyészség, hogy mint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselője az ügyfeleket tévedésbe ejtve a cég 15 éves működése alatt 768 embernek összesen 10 milliárd forintot meghaladó kárt okozott. 
 

A Tatabányai Törvényszék a 2022. április 27-én megtartott előkészítő ülésen, kábítószer birtoklás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a miskolci férfinak a letartóztatását, akivel szemben gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított több, mint hétszáz darab, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételt szerzett meg, amelyeket informatikai eszközén tárolt, és azokból huszonnégyet meg is osztott egy nyolcvan fős Messenger csoportban.

A Debreceni Törvényszék 2022. március 30-án ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki kiskorúak sérelmére követett el szexuális bűncselekményeket.

A törvényszék bűnösnek mondta ki a férfit folytatólagosan elkövetett, tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntettében, három rendbeli szexuális erőszak bűntettében, amelyből egy rendbeli cselekményt folytatólagosan követett el, két rendbeli cselekmény pedig kísérleti szakban maradt. 

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság büntető ügyszakos csoportvezető bírói (320. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Tatabányai Törvényszék kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat, mint többszörös visszaesőt, kábítószer birtoklásának bűntette és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – 12 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottat továbbá kötelezte 4.990.755 forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Év
2014
Közlöny
Fájl

2024. március 27-én 09.00 órakor bíróság elé állítás lesz az ifj. P. T.-vel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyamatban lévő, 16.B.10339/2024. ügyszámú büntetőügyben.
 

A bíróság elé állítás helyszíne a Pesti Központi Kerületi Bíróság földszint 7. számú tárgyalóterme.
 

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
 

Az érdeklődők 2024. március 26-án 09.00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
 

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
 

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a bíróság elé állításon (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a bíróság elé állításra.
 

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
 

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. március 26-án 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
 

Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
 

Kép

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148. §-a alapján 2023. július 15. és 2023. augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok. 
Az ítélkezési szünet időtartama alatt a bíróságok - főszabály szerint - nem tartanak tárgyalásokat.

Halálos közúti baleset okozása miatt 2019. március 4-én letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki ez után, 2019. március 16-án éjjel ittasan vezetett autót Esztergomban. 

Kép

Hat éven át vezetheti a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumát dr. Szeghő Katalin. Szeghő Katalin korábban már több vezető pozíciót is betöltött, öt éven át a Csongrád Megyei Bíróság Polgári, Gazdasági és Közigazgatási Kollégiumának vezetője is volt.

logo

"Koszovó" projekt



A projekt keretében lehetőség nyílt kétszer egyhetes tanulmányút lefolytatására, amelyen az északi és déli koszovói területek meglátogatása valósult meg 8 menekültügyi és büntető bíró és 1 ország-információs szakember részvételével.