Részletes keresés

2024. 01. 19.

A Tatabányai Járásbíróság garázdaság bűntette miatt indult ügyben büntetővégzésben döntött azzal a 70 éves férfivel szemben, aki egy dohányboltban zsebkése használatával okozott riadalmat. A bíróság a vádlottal szemben 1 év 7 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, a lefoglalt kést elkobozta. A büntetővégzés jogerős.

2025. 02. 20.

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt Sz. D. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a védelmi fellebbezéseket részben alaposnak találta, ezért a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést 14 évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb pontosítással helybenhagyta. A másodfokú ítélet a mai napon jogerőre emelkedett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a 2018. november 21-i lőfegyverrel elkövetett békásmegyeri gyilkossággal.

 

A végzés szerint a 67 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. november 21-én a hajnali órákban Békásmegyeren előre megfontolt szándékból több lövéssel megölte lánya élettársának anyját. A gyilkosságot követően autójával elmenekült, majd öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül.

 

A Kazincbarcikai Járásbíróság a mai napon hirdetett ítéletet a 2017 nyarán, Szalonna és Szendrőlád közötti útszakaszon történt halálos közlekedési baleset ügyében.

Tatabányai Törvényszék – Közveszélyokozás bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt az férfit, aki miatt felrobbant egy táti családi ház
 

Ítéletet hirdetett a Debreceni Járásbíróság 2020. november 18-án annak a nőnek az ügyében, aki az egyik debreceni szórakozóhely előtt kifosztotta és bántalmazta a sértettet. 

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat kifosztás bűntettében és testi sértés bűntett kísérletében. Ezért a 34 éves nőt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

Tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a férfi ellen, akinek az ügyében a Budapest Környéki Törvényszék a 2021. október 5-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

Távollétében 2 év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 36 éves vádlottat, aki fondorlatos módon csalt ki több százezer forintot a szomszédasszonyától. A többszörösen büntetett előéletű férfit 2021. január 19-én üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Év
2015
Közlöny
Fájl
2024. 03. 21.

Az Esztergomi Járásbíróság rablás bűntette miatt indult ügyben, előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a letartóztatásban lévő férfivel szemben, aki ivótársát rabolta ki. A bíróság a vádlottat, mint többszörös visszaesőt 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint kötelezte a sértettnek okozott kár megtérítésére. Az ítélet jogerős.

2025. 02. 21.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. február 20-án tartott tárgyalásán életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az ötvenes éveinek vége felé járó nőt, aki 2023 februárjában vitájuk hevében egy késsel életveszélyesen megsebesítette az élettársát. A bíróság a vádlottat a feltételes szabadság kedvezményéből kizárta. 

CSED, GYED, CSOK, mindezekről és számos gyermekek után járó és a fiatal házasok által igénybe vehető családtámogatásokról és kedvezményekről tájékoztat a Miskolci Törvényszék „Családi kisokos 2019” kiadványa. A füzetet dr. Répássy Árpád, a törvényszék elnöke és dr. Bácskay Ágnes bírósági titkár mutatta be a Duna TV Család-barát című műsorában. 

2024. 04. 17.

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság által hivatali visszaélés bűntette miatt 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt volt fellebbviteli főügyész büntetését annyiban változtatta meg, hogy a próbaidőt 1 évre enyhítette.
 

A 2023. március 7. és április 30. napja között lezajlott ülnökválasztás során a választó szervek nem tudtak elegendő számú ülnököt választani, ezért az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII törvény (Bjt.) 217. § (4) bekezdése alapján soron kívüli ülnökválasztás kiírását kezdeményezte a köztársasági elnöknél.

A köztársasági elnök - az Országos Bírósági Hivatal elnökének előterjesztésére -, a 2023. évi soron kívüli ülnökválasztást 2023. szeptember 1. és 2023. november 30. napja közötti időpontra tűzte ki. A köztársasági elnök 174/2023. (VIII. 24.) KE határozata (ügyszám: KEH/5534-3/2023. számú határozat) a Magyar Közlöny 2023. évi 121. számában jelent meg.
A 2023. szeptember 1. és 2023. november 30. időszakra elrendelt soron kívüli ülnökválasztással érintett bíróságokat és a megválasztandó ülnökök számát az OBH elnöke a 76.SZ/2023. (VIII. 11.) OBHE határozatban állapította meg.
A soron kívüli ülnökválasztással érintett bíróságok a következők:
a Budapest Környéki Törvényszék, 
a Monori Járásbíróság, 
a Nagykőrösi Járásbíróság, 
a Váci Járásbíróság, 
a Debreceni Törvényszék, 
a Debreceni Járásbíróság, 
a Hajdúszoboszlói Járásbíróság, 
az Egri Járásbíróság, 
a Fővárosi Törvényszék, 
a Budai Központi Kerületi Bíróság, 
a Pesti Központi Kerületi Bíróság, 
a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság, 
a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság, 
a Gyulai Törvényszék, 
a Kecskeméti Törvényszék, 
a Kunszentmiklósi Járásbíróság, 
a Miskolci Törvényszék, 
a Miskolci Járásbíróság, 
a Nyírbátori Járásbíróság, 
a Szegedi Törvényszék, 
a Szegedi Járásbíróság, 
a Szentesi Járásbíróság, 
a Szekszárdi Törvényszék, 
a Szekszárdi Járásbíróság és 
a Székesfehérvári Törvényszék 
A bírósági ülnök választásról bővebben 
https://birosag.hu/suti-cookie-kezelesi-tajekoztato

Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti tájékoztatás az alábbi linken érhető el:

https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/elkezdodott-2023-evi-birosagi-ulnokvalasztas
Miskolc, 2023. szeptember 4.
 

Bíróság elé állítás keretében, távmeghallgatás útján hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság 2020. június 18-án annak a 18 éves fiatal férfinak az ügyében, aki a nyíradonyi temető mellett egy fadarabbal leütötte és kirabolta a sértettet. A tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. július 17-én a vesztegetés elfogadásának bűntette és védettségi igazolással való visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2021. augusztus 17-ig elrendelte dr. A.A. I. rendű és K.D. II. rendű gyanúsított letartóztatását. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 28-án a felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette miatt indult eljárásban 2021. szeptember 28-ig elrendelte G.G. gyanúsított bűnügyi felügyeletét. Ez idő alatt a gyanúsított Nyíregyháza közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, és hetente jelentkeznie kell az illetékes rendőrkapitányságon.  A bíróság rendelkezett arról is, hogy a gyanúsított köteles a sértettől magát távoltartani, vele sem közvetve, sem közvetlenül nem érintkezhet.