Részletes keresés

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. május 11-én tartott ülésen, 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki több tokodi társasház tárolójából is lopott. A végzés nem jogerős, azzal szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A védő a tárgyaláson nem volt jelen, így számára 3 nap biztosított a jognyilatkozat megtételére.

A nyomozás eddigi adatai szerint egy tokodi társasház több tárolójából is lopott a gyanúsított 2021. május elején. Láncfűrészt, csónakmotort, horgászbotokat és egyéb horgászati cikkeket, szerszámokat tulajdonított el. 

Az utcán támadta meg a sértettet az a férfi, akinek 2021. március 2-án letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. február 26-án a kora esti órákban Miskolcon a Bulcsú utcán észrevette az arra közlekedő sértett nőt. Hátulról a földre lökte, majd a kezéből kitépte a táskáját és elfutott. A táskában a sértett személyes iratai, mobiltelefonja és mintegy 30.000 forint készpénze volt. 

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen három büntetett előéletű férfi bűnösségét mondta ki társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében. Az I. r. vádlottat 9 hónap végrehajtandó börtönre, a II. r. vádlottat 90 nap elzárásra, míg a III. r. vádlottat 10 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletét.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével egy-egy év időtartamra próbára bocsátotta azt a két – 56 és 58 éves – várpalotai férfit, akikkel szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

Miskolc belvárosában vehette el a kiskorú sértettől a hangszóróját az a két fiatalkorú gyanúsított, akiknek 2021. április 6-án rendelte el a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. április 8. napján tartott ülésen 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki a segítségére siető mentőápolót bántalmazta. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be. A bíróság a letartóztatás elrendelésénél figyelembe vette, hogy a férfi különös visszaesőnek minősül, 12 alkalommal volt már büntetve, valamint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, illetve a tanúkat megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná őket.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. szeptember 15-én tartott nyilvános tárgyaláson, kifosztás bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a büntetett előéletű férfit, aki egy 83 éves sértettet lopott meg. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. szeptember 20. napján tartott ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult ügyben újabb 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy tatabányai buszmegállóban hason szúrt egy másik embert. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Törvényszék a választás rendje elleni bűntett, költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt hozott ítéletet 2 férfivel és 4 nővel szemben. A két férfi a négy nő segítségével, hamis ajánlóívekkel került fel két különböző párt országgyűlési képviselőjelölt listájára és jogosulatlanul vette igénybe az egymillió forint összegű állami támogatást. 

Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta a vele szemben jogszerűen fellépő fegyőri intézkedést. 

A Szombathelyi Járásbíróság társtettesként, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében egy orosz, míg társtettesként, vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében egy román férfi bűnösségét mondta ki. A bíróság a vádlottakat 3-3 év börtönre és 6-6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. szeptember 14-én tartott előkészítő ülésen, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, és 4 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről azt a kazah állampolgárságú férfit, aki egy cseh forgalmi rendszámú személygépkocsiban 5 migránst szállított. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be. 

A nyomozás iratai szerint a férfi 2022. augusztus 13-án a tatabányai dohányboltnál ittas állapotban egy négy főből álló társasággal kötekedett. A gyanúsított ennek során megütött egy nőt, aki emiatt a földre esett. A megütött nőt azzal fenyegette meg, hogy hozza a baltát és levágja a fejét. Két férfi a nő segítségére sietett, őket a gyanúsított szintén megfenyegette. A férfi ezután egy gépkocsiból kivett egy fejszét, és azzal ijesztgetés céljából a társaság tagjai felé hadonászott, miközben azt üvöltötte, hogy „most meghaltok!”. 

2025. 03. 04.

Lelökte utastársát a vonatról a gyanúsított, majd elmenekült a sértett csomagjával. A bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 4-én megtartott ülésén elrendelte a terhelt letartóztatását.

Fejér vármegye valamennyi bíróságán lehetőség van felsőfokú oktatásban részt vevő hallgatók számára szakmai gyakorlat letöltésére.

A szakmai gyakorlat célja a jogászi hivatás gyakorlásához szükséges kompetenciák fejlesztése, gyakorlati tudás átadása és a bírói, igazságügyi életpálya megismertetése a joghallgatókkal.

A Székesfehérvári Törvényszékhez és illetékességi területén működő járásbíróságokhoz szakmai gyakorlatra jelentkezők személyes adatinak kezelésére vonatkozó adatkezelési tájékoztató itt olvasható.

Hogyan lehet szakmai gyakorlatra jelentkezni?

Szakmai gyakorlatra az alábbiakban, a kapcsolódó dokumentumok között letölthető nyomtatványok kitöltésével írásban, postai úton lehet jelentkezni, annak a bíróságnak a megjelölésével ahol a hallgató a szakmai gyakorlatát tölteni szeretné. A jelentkezéshez 1 hónapnál nem régebbi hallgatói jogviszony igazolást kell csatolni.

Cím: Dr. Turcsánné dr. Molnár Katalin, Székesfehérvári Törvényszék Elnöke, 8000 Székesfehérvár, Dózsa György út 1.

Mely bíróságokon és milyen ügyszakban van lehetőség szakmai gyakorlat letöltésére Fejér vármegyében?

Fejér vármegye valamennyi bíróságán lehetőség van szakmai gyakorlat letöltésére az alábbiak szerint.

  • Székesfehérvári Törvényszék: kezelőiroda, polgári, munkaügyi, civil szervezetek, cég, csőd-felszámolás, végrehajtás, büntető, büntetés-végrehajtás
  • Székesfehérvári Járásbíróság: kezelőiroda, polgári, végrehajtás, büntető, szabálysértés
  • Dunaújvárosi Járásbíróság: kezelőiroda, polgári, végrehajtás, büntető
  • Bicskei Járásbíróság: kezelőiroda, polgári, végrehajtás, büntető
  • Sárbogárdi Járásbíróság: kezelőiroda, polgári, végrehajtás, büntető

Mely időszakban van lehetőség szakmai gyakorlat töltésére?

Szakmai gyakorlat töltésére egész évben lehetőség van. A nyári ítélkezési szünetre, illetőleg a karácsonyi időszakra figyelemmel azonban elsősorban a január 15 - július 7. és augusztus 27 - december 15. közötti időszak választását javasoljuk a hallgatóknak, ekkor ugyanis lehetőségük nyílik tárgyaláslátogatásra is.

Honnan tudhatom, hogy elfogadták a jelentkezésem?

A jelentkezés elfogadásáról a Székesfehérvári Törvényszék elnöke dönt, függetlenül attól, hogy a hallgató a Székesfehérvári Törvényszéken, vagy az illetékességi területén működő más bíróságon kívánja a szakmai gyakorlatát tölteni.

A döntés meghozatalát követően a Székesfehérvári Törvényszék elnöke elektronikus levél formájában, írásban tájékoztatja a hallgatót a jelentkezés elfogadásáról.

Tudnivalók a bírósági szakmai gyakorlatról

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. május 9-én tartott tárgyalásán halált okozó közveszély okozásának bűntette miatt 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki saját házának felgyújtásával egy rokona halálát okozta. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ának kitöltését követő napon bocsátható.

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt K.-né K. K. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.