Részletes keresés

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy 24 éves férfival szemben.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottak az ügyében, akik az utcán gyalogosan közlekedő sértettet bántalmazták, súlyos sérüléseket okozva neki. 

A Komáromi Járásbíróság a 2024. január 10-én tartott ülésen, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben, 3 hónappal meghosszabbította annak a szlovák férfinek a letartóztatását, aki - a magát valótlanul ügyvédnek kiadó - megbízója bűncselekményében vett részt. A bíróság 2023. július 13-án rendelte el a letartóztatást, a gyanúsított jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2023 májusában Miskolc belvárosában egy gyalogosan közlekedő férfi után ment, leszólította és kéregetni kezdett tőle. Mivel nem járt sikerrel, a sértettet ököllel arcon ütötte és a pénze átadását követelte tőle. A bántalmazás hatására a férfi elővette pénztárcáját és az abban lévő 15.000 Ft-ot átadta a terheltnek, aki a tárca átkutatása után a telefonja átadására is felszólította a sértettet, miközben megfenyegette, hogy újból bántalmazni fogja.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 23 esetben vette magához különböző sértettek pénztárcáit vagy mobiltelefonjait. 

2024. 03. 20.

Az Esztergomi Járásbíróság járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet.  A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte két korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be. Az ítélet kihirdetését követően a bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, a vádlott és védője ez ellen is fellebbezett.

2024. 04. 19.

A Komáromi Járásbíróság garázdaság bűntette, garázdaság vétsége, rongálás vétsége miatt indult ügyben előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki többek között egy Mindszenty szobrot rongált meg. A bíróság a többszörös és különös visszaeső vádlottat 3 év fegyházbüntetésre, és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 8-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit különösen nagy értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás és jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádol az ügyészség.

2024. 09. 24.

A Veszprémi Törvényszék tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 60 éves férfit, akivel szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság kötelezte a férfit a hárommillió forintos bűnügyi költség megfizetésére is. Az eljárás során a vádlottal szemben elrendelt bűnügyi felügyelet a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartásra került, melyet az ügyész letartóztatás elrendelésére irányulóan megfellebbezett.

A Tatabányai Törvényszék kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki nagy mennyiségű kábítószert tárolt egy tatai ingatlanban. A bíróság a vádlottat 8 év fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék a vádlottal szemben a tőle lefoglalt 5.135.000 forintra és 910 euróra vagyonelkobzást rendelt el, a lefoglalt kábítószert elkobozta, valamint több mint ötmillió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

A Tatabányai Járásbíróság csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben 2025. február 19-én tartott előkészítő ülésen az I. rendű vádlottat 5 év fegyházbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra, a III. rendű vádlottat 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, a fiatalkorú II. rendű vádlottat 2 év 2 hónap fiatalkorúak börtönbüntetésére, 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben a vádlottak és védőik enyhítésért jelentettek be fellebbezést, a másodfokú eljárás folyamatban van. 

2025. 06. 27.

Az Ajkai Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztása miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a – korábban többször büntetett – 30 éves ajkai férfit, aki „herbálos” cigivel kínált meg egy 14 év alatti fiút, akit magára hagyott, miután a kiskorú rosszul lett.

Kép

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében az OBH az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. konzorciumi partnereként sikerrel pályázott a „Bírósági épületek energetikai fejlesztése” című projektjével.

Kép

Tizenegy dühös embernél fontosabb, hogy mi történik azzal a másfél millió üggyel, amely évről évre a bíróságokra érkezik – fogalmazott az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Magyar Időknek adott interjújában.

A Veszprémi Törvényszék elnökhelyettese pályázatot hirdet az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 14. § (1) bekezdése alapján a Veszprémi Járásbíróságon 1 bírósági titkári állás betöltésére.

Az álláshelyre azok a cselekvőképes magyar állampolgárok pályázhatnak, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával és jogi szakvizsgával rendelkeznek, továbbá hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolják azt a tényt, hogy az Iasz. 11. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott körülmény velük szemben nem áll fenn. 

A hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésekor a „Hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérőlap”-on a Veszprémi Törvényszéket kell az adattovábbítás címzettjeként megjelölni, amely szerv az Iasz. 37/B. § (3) bekezdés a) pontja alapján jogosult az adatok kezelésére.

A bírósági titkári kinevezésre pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a bírói pályaalkalmassági vizsgálatról szóló 6/2020. (V. 25.) IM rendeletben szabályozott vizsgálatnak aláveti magát és annak költségét megfizeti. Kinevezése esetén a vizsgálat költségét a munkáltató megtéríti.

A pályázónak a pályázathoz – a pályázati határidő utolsó napjáig – mellékelnie kell

- önéletrajzot,
- a jogi diploma közjegyző által hitelesített másolatát, 
- a jogi szakvizsga-bizonyítvány közjegyző által hitelesített másolatát,
- igazolást a hatósági erkölcsi bizonyítvány igényléséről, 
- 2 db fényképet,
- érvényes pályaalkalmassági összefoglaló véleményt (Iasz. 13. § (1) bekezdése szerint),
- pályaalkalmassági összefoglalóval nem rendelkezőknek nyilatkozatot az Iasz. 13. § (1) bekezdése alapján a 6/2020. (V. 25.) IM rendelet 5. § (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint a pályaalkalmassági vizsgálathoz való hozzájárulásról, illetve a 12. § (2) bekezdése szerint a vizsgálat költségének megfizetéséről, továbbá a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról.

A bírósági titkár illetményére az Iasz. rendelkezései az irányadók.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2025. február 20. napja

A pályázati feltételeknek a pályázat beérkezésének időpontjára kell teljesülniük, a hiányosan, vagy késedelmesen benyújtott pályázatokat a pályázat kiírója elutasítja.

A pályázatokat a Veszprémi Törvényszék címére (8200 Veszprém, Vár u. 19.) kell megküldeni. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 635 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018