Megzavarta a bíróság munkáját és súlyos bűncselekmények elkövetését helyezte kilátásba a férfi, mivel nem értett egyet a vele szemben hozott döntésekkel. Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. február 27-én megtartott nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
Részletes keresés
Áramszünet okán rendkívüli munkaszüneti nap lesz a Zala vármegyei bíróságokon 2024. december 16-án, hétfőn.
A bíróságok - Zalaegerszeg, Keszthely, Nagykanizsa, Lenti járásbíróságai, illetve a Zalaegerszegi Törvényszék – épületei zárva tartanak, az ügyfélfogadás és a telefonos ügyintézés is szünetel. Figyelemmel a technikai leállásra a beadványokat aznap csak elektronikusan és postai érkezéssel tudjuk fogadni. 2024. december 17-étől rendes munkarendben várjuk az ügyfeleket.
Tisztelettel köszönjük a megértésüket.
A 2023. március 7. és április 30. napja közötti soros, majd az ezt követően a szeptember 1. és november 30. napja közötti soron kívüli ülnökválasztás alkalmával a választó szervek nem tudtak elegendő számú ülnököt választani, ezért az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII törvény (Bjt.) 217. § (4) bekezdése alapján soron kívüli ülnökválasztás kiírását kezdeményezte a köztársasági elnöknél.
A köztársasági elnök - az Országos Bírósági Hivatal elnökének előterjesztésére - 2024. március 20. és 2024. május 31. napja közötti időpontra soron kívüli ülnökválasztást tűzött ki.
A választással érintett bíróságokat és a megválasztandó ülnökök számát az OBH elnöke a 21.SZ/2024. (III. 6.) OBHE határozatban állapította meg.
A soron kívüli ülnökválasztással érintett bíróságok a következők:
Budapest Környéki Törvényszék,
Váci Járásbíróság,
Fővárosi Törvényszék,
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság,
Gyulai Törvényszék,
Miskolci Járásbíróság,
Szekszárdi Törvényszék.
További információ:
Az Országos Bírósági Hivatal közleménye a soron kívüli ülnökválasztásról
A Mailáth György Tudományos Pályázattal régi törekvésünk válik valóra, méghozzá az, hogy a bírósági szervezeten belül a tudományos munkának újabb lendületet adjunk – nyilatkozta az InfoRádiónak Ábrahám Márta.
Gyermekrajzpályázatot hirdet 11 törvényszék a Zoom Egyesülettel és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közreműködésével. A pályaműveket április 15-éig lehet benyújtani, amelynek részleteiről dr. Andódi Lászlót kérdeztük.