Részletes keresés

2024. 06. 27.

A vesztegetés elfogadásának bűntette miatt A. J. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést részben alaposnak találta, ezért a mai napon meghozott ítéletével a vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés összegét 1.000.000 forintra felemelte. A terhelt megromlott egészségi állapotára tekintettel azonban a 4 év szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát eggyel enyhébben, fogházban állapította meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

2023. 06. 08.

A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók – emelte ki dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2023. június 8-án tartott sajtótájékoztatón, amelyet dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnökével közösen tartott. Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a 2022. évi és a 2023. I. negyedévi statisztikai adatok is alátámasztanak. A Fővárosi Ítélőtábla elnöke bejelentette: a Fővárosi Ítélőtábla idén ünnepli újraalakulásának 20. évfordulóját, mely alkalomból 2023. szeptember 29-én nagyszabású programot szervez.

dr. Baur Péter, a Gyulai Törvényszék Elnökének intézkedése folytán 2015. január 01. napjától a pénzbírság, a helyszíni bírság és közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása, valamint a közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása iránti ügyek elintézésére a Battonyai, Békési, Békéscsabai Járásbíróságok illetékességi területén a Gyulai Járásbíróság illetékes.

Év
2017
Közlöny
File

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

ALKOTMÁNYJOG

Blutman László (2022): Az Alkotmánybíróság határozata arról, hogy egyes uniós jogi aktusok végrehajtása mellőzhető – e az Alaptörvényre tekintettel. Jogesetek Magyarázata, 13. évf., 1. sz., https://uj.jogtar.hu/#doc/db/194/id/A2200101.JEM/

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény alapján a pénzügyi intézmények (bankok) által a Magyar Állam ellen indított perek közül a Kúria elsőként a Sopron Bank ügyében hozott felülvizsgálati eljárásban ítéletet.
 
Az adott perben az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, azt a másodfokú bíróság helybenhagyta.
Év
2018
Közlöny
File
2024. 07. 03.

A Tatabányai Járásbíróság csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat csalás bűntette, garázdaság vétsége, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt halmazati büntetésül 2 év – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

2023. 11. 10.

A szexuális erőszak bűntette miatt L. T. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig az enyhítésért bejelentett védelmi fellebbezéseket, ezért a mai napon meghozott és nyilvánosan kihirdetett végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött. A terhelt legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A szexuális erőszak bűntette miatt L. T. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig az enyhítésért bejelentett védelmi fellebbezéseket, ezért a mai napon meghozott és nyilvánosan kihirdetett végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött. A terhelt legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa 2023. április 6-án kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki a volt önkéntes területvédelmi szakaszvezető vádlottat szexuális erőszak bűntettében. Ezért őt 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és mellékbüntetésként 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá kötelezte több, mint 3,7 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság erkölcsi okokból, illetve az eljárásban részt vevő sértett kímélete, védelme érdekében zárt tárgyalás alapján hozta meg ítéletét.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint 2022. június 20-án 17 körül a vádlott felfigyelt az autóbuszról leszálló, fiatal és várandós sértettre, akit követni kezdett. Egy elhagyatott építési terület melletti lépcsősor tetején utolérte a megpihenő sértettet, átkarolta őt és lehúzta a földre. A segítségért kiáltó és hátára fordított sértettet a lépcsősor melletti fás, bokros részre húzta, ott megpróbált vele közösülni, azonban a sértett ruházata és ellenállása miatt ez meghiúsult. A vádlott akkor sem hagyott fel a cselekménnyel, amikor a sértett közölte vele várandósságát. A sértett végül azért tudott kiszabadulni a vádlott szorításából, mert a kezében lévő és kihangosított mobiltelefonjáról eközben segélyhívást indított, amitől a vádlott pánikba esett és a helyszínről futva elmenekült.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész hosszabb tartamú, fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetés és hosszabb tartamú közügyektől eltiltás kiszabása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a korlátozott felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat nagyrészt betartotta, hatályon kívül helyezéshez vezető eljárási szabálysértést nem vétett.

A korlátozott felülbírálatra tekintettel a tényállás megalapozottságát a másodfokú bíróság nem vizsgálhatta. A másodfokú eljárásban is irányadó tényállásból a törvényszék okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és törvényesen minősítette a terhére rótt cselekményt szexuális erőszak bűntettének. Az ítélőtábla csupán azt rögzítette, hogy a sértett a cselekmény vonatkozásában joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

A törvényszék hiánytalanul feltárta és a súlyuknak megfelelően értékelte a büntetéskiszabási tényezőket. Helyesen vette figyelembe enyhítő körülményként a vádlott büntetlen előéletét, azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, továbbá a kóros elmeállapot szintjét el nem érő személyiségzavarát. Ezzel szemben helyesen értékelte súlyosító körülményként a cselekmény útonálló jellegű és kitartó elkövetését, valamint a sértett várandós állapotát. Mindezeket mérlegelve az ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés szükséges, de egyben elégséges is az általános és az egyéni prevenciós célok eléréséhez, így annak sem a súlyosítására, sem az enyhítésére nem látott lehetőséget.

Budapest, 2023. november 10.

Fővárosi Ítélőtábla

Sajtótitkárság

2024. 04. 08.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa súlyosította a Veszprémi Járásbíróság által kiszabott ítéletet és az elsőfokon kiszabott büntetés mellett egy évre eltiltotta a vádlottat az orvosi foglalkozás gyakorlásától. Egyebekben helybenhagyta a járásbíróság döntését, így a vádlottat a bíróság tíz hónap – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetéssel sújtotta, továbbá előzetesen mentesítette őt az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

2024. 04. 25.

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 3 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy komáromi lakásba bejutva többszázezer forintot vitt el. A bíróság a letartóztatást 2023. július 27. napján rendelte el, a szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás veszélyeztetése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt. A meghosszabbítást elrendelő végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A Szolnoki Törvényszéken 2019. szeptember 9-én, 16-án, 23-án és 26-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 18 tanút idézett meg.

A Szolnoki Törvényszéken 2019. november 12-én, 19-én és 26-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 12 tanút idézett meg.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 21-én bíróság elé állítás során 312 óra fizikai munkakörben végzendő közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés során festékszóró spray-vel fújta le a Nemzet Lobogójának tartórúdját.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a jelentős időmúlásra tekintettel / 13 év telt el a cselekmény elkövetése és elbírálása között / enyhítette a fellebbezéssel érintett vádlottak elsőfokú ítéletét. I.r. vádlottat 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év börtönbüntetésre ítélte. A vádlott pénzbüntetését 200.000.- Ft-ra csökkentette. Az ügyvédi foglalkozástól eltiltás és a közügyektől eltiltás büntetést mellőzte. III.r.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

Birósági Szemle
ISSN 2732-1517 (Nyomtatott)
ISSN 2732-2939 (Online)
 
az Országos Bírósági Hivatal – Magyar Igazságügyi Akadémia Tudományos folyóirata
alapító: Országos Bírósági Hivatal Ξ a szerkesztőbizottság elnöke: Dr. Senyei György
főszerkesztő: Dr. Osztovits András Ξ szerkesztők: Dr. Elek Balázs, Dr. Hornyák Szabolcs, Dr. Pribula László
a szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Fábián Adrián, Dr. Miskolczi-Bodnár Péter, Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit,