Részletes keresés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS  

„RÁTH GYÖRGY BÍRÓSÁGI TÖRTÉNELEM ÉS HAGYOMÁNYÁPOLÁS PÁLYÁZAT 2025”

Az Országos Bírósági Hivatal  

Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke jogszabályi kötelezettségének eleget téve 2024. április 9-én számolt be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye bíráinak és az Országos Bírósági Hivatal elnökének a törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok előző évi működéséről.

összbírói értekezlet

Csontosné dr. Török Márta, a Szolnoki Törvényszék elnökhelyettesének nyitóbeszéde 2024. április 9-én
a Szolnoki Törvényszék dísztárgyalótermében tartott összbírói értekezleten

 

A törvényszék dísztárgyalótermében tartott összbírói értekezleten a vármegye bírái és bírósági vezetői mellett az Országos Bírósági Hivatal Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztályának főosztályvezetője, az Országos Bírói Tanács elnöke és két tagja, a Kúria elnökhelyettese, valamint a Szegedi Ítélőtábla, és a Gyulai, a  Kecskeméti és a Szegedi Törvényszék elnöke vett részt.

összbírói értekezlet

Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnökének előadása 2024. április 9-én
a Szolnoki Törvényszék dísztárgyalótermében tartott összbírói értekezleten

 

Az összbírói értekezletet megelőzően Kissné dr. Szabó Judit törvényszéki elnök és dr. Péter Zoltán János, az Országos Bírósági Hivatal Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztályának főosztályvezetője közös sajtótájékoztatót tartott, melyen mindketten kiváló eredményekről számoltak be: 

összbírói értekezlet

Sajtótájékoztató a Szolnoki Törvényszéken 2024. április 9-én

 

Tavaly, 2023-ban csaknem 1 millió 200 ezer ügy indult hazánk törvényszékein és járásbíróságain. Mintegy 50 ezerrel több, mint az azt megelőző évben. Ennek 3%-a, csaknem 36 ezer ügy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Több mint másfél ezerrel több mint 2022-ben. Ez mind országos, mind vármegyei szinten mintegy 4,5%-os ügyteher emelkedést jelentett. Konkrét számadatokat kiemelve, a Szolnoki Törvényszéken, elsőfokon 2023-ban az előző évhez képest 21%-kal több polgári és 70%-kal több gazdasági per indult, és 27%-kal több büntetőügy vette kezdetét. Emellett 10%-kal több polgári és 36%-kal több gazdasági per, valamint 9%-kal több büntetőügy érkezett a törvényszékre, mint másodfokú bíróságra. Az ügyszámemelkedésben jelentős hányadot tesznek ki a szabálysértési és az ún. büntető nyomozási bírói ügyek. Ennek oka, hogy az elmúlt évben jelentősen nőtt a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében elkövetett szabálysértések és bűncselekmények száma.

A bíróságok azonban tették a dolgukat, és 2023-ban több mint 1 millió 180 ezer ügyet fejeztek be. Csaknem 10 ezerrel többet, mint az előző évben, amiből több mint 35 ezer ügyet befejezve, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye bíróságai is kivették a részüket. Csaknem 300 db üggyel többet fejeztek be, mint 2022-ben. Konkrét számadatokat kiemelve, a Szolnoki Törvényszék 2023-ban az előző évhez képest 14%-kal több elsőfokú büntetőügyet fejezett be, 52%-kal több csőd-felszámolást zárt le, valamint 22%-kal több polgári peres, kétszer annyi gazdasági peres, és 8%-kal több büntetőügyben hozott másodfokú határozatot, mint az azt megelőző évben.

A megfeszített munka meghozta gyümölcsét, mert a magasabb ügyérkezés ellenére, egyes időszerűségi mutatók mégis javultak. A Szolnoki Törvényszéken elsőfokon indult polgári peres ügyek 79%-a, a gazdasági peres ügyek 84%-a, a törvényszéken elsőfokon indult büntetőügyek 78%-a, míg a járásbíróságokon a gazdasági peres ügyek 86%-a 1 év alatt lezárult, ami 13, 20, 9, illetőleg 10%-os javulás az előző évhez képest. Az időszerűség javulásában fontos szerepet játszott a munkaszervezés, és az informatikai lehetőségek, különösen a bírósági távmeghallgatás alkalmazása. Az Országos Bírósági Hivatal ezért a bírósági távmeghallgatás tartására alkalmas tárgyalótermek számának emelését szorgalmazza.

Tavaly a vármegye minden bírósági épületében folytak épületfejlesztő beruházások, a legjelentősebbek azonban Szolnokon és Tiszafüreden zajlottak. A Szolnok, Kossuth úti törvényszéki épület teljeskörű kazánház felújításon esett át. A Tiszafüredi Járásbíróság épületén pedig tetőhéjazat-, esőcsatorna-, külső nyílászáró-, és a falak szigetelését és díszkivilágítás kiépítését is magában foglaló homlokzat felújítást végeztek. Emellett megújult az épület előtti járda, és kerékpártárolók kerültek kialakításra.

tiszafüredi járásbíróság

A Tiszafüredi Járásbíróság főhomlokzata a homlokzatrekonstrukció előtt és után

 

A talán leginkább várt bejelentés azonban az volt, hogy elkészültek a Szolnok, Kossuth úti törvényszéki épület tető- és homlokzat rekonstrukciójának kiviteli tervei, és már a kapcsolódó közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, így ősszel várhatóan a kivitelezési munkák is megindulnak majd.

 

Szolnok, 2024. április 9.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

 

Kép

Szekszárdi Törvényszék ad elsőként otthont annak a „Digitális Nyílt Nap” road-show-nak, amely az ország valamennyi törvényszékén bemutatja a bírósági szervezet legújabb projektjét és annak várható fejlesztéseit, eredményeit. A Digitális Nyílt Napon résztvevők megtekinthetik majd a bíróságok elektronikus kapcsolattartásának jelenét és jövőjét.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 297 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

Elérhetőségeink

Cím

1055 Budapest, Markó u. 25.

Levelezési cím

1887 Budapest, Pf. 28.

Központi telefonszám

+36 (1) 354-6000

E-mail

pkkb.elnok@birosag.hu

 

Elnök

Dr. Zsigó Pál

Általános elnökhelyettes

Dr. Bódisné dr. Besenyei Kinga

Elnökhelyettes (büntető ügyszakos)

Dr. Suhajda-Molnár Krisztina

Elnökhelyettes (polgári ügyszakos)

Dr. Horváth Kristóf

 

Ügyfélfogadási rend

Bírósági vezetők

Az elnök és az általános elnökhelyettes előzetes időpont egyeztetés után, a büntető és a polgári ügyszakos elnökhelyettes kizárólag minden hónap első szerdáján időpont egyeztetés után tartanak ügyfélfogadást.

Telefonos felvilágosítás csak a kezelőirodákon történik, a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII.1.) IM rendelet 11. § (5) bekezdése által szabályozott körben és feltételekkel. A bírák, bírósági titkárok és jegyzők telefonos ügyfélfogadást nem végeznek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a félfogadási idő befejezése előtt 15 perccel irodai, illetőleg ügyfélsegítői félfogadásra új ügyfél nem léptethető be, a földszinti aulában található sorszámhúzó automata ezen időpontot követően új sorszámot már nem ad.

 

Érkeztető Iroda

Cím

1055 Budapest, Markó u. 25., Földszint 10.

Telefonszám

+36  (1) 354-6329, +36 (1) 354-6842

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

 

Ügyfélsegítő

1055 Budapest, Markó u. 25. Fsz. 2.

Személyes ügyfélfogadás:

Szerdai munkanapon 8.15-től 15:00 óráig

Személyes ügyfélfogadásra telefonon lehet előzetesen regisztrálni a 06/30-628-2425 telefonszámon kedd, csütörtök és pénteki munkanapokon 8:00 —16:00 óra között minimum egy munkanappal a kért időpont előtt.

Az ügyintézés időtartama maximum 30 perc.

Ügyfélsegítőre előzetes regisztráció nélkül érkező ügyfeleket kizárólag a szabad, előzetesen le nem foglalt időpontokban, érkezési sorrendben tudják fogadni a bíróság munkatársai. A kényelmetlenségek - mint például a hosszas várakozás, esetlegesen hiábavaló megjelenés - elkerülése érdekében lehetőség szerint szíveskedjenek előzetesen regisztrálni.

Tanúgondozás:

Telefonos elérhetőség: 06 (1) 354-6417

E-mail: tanugondozas@pkkb.birosag.hu

Ügyfélfogadás: 

Hétfő - Csütörtök: 8.30 - 12.00, 13.00 - 15.30

 

Polgári I. Csoport

Cím

1055 Budapest, Markó u. 25., 4. emelet 489.

Telefonszám

+36 (1) 354-6493, +36 (1) 354-6521, +36 (1) 354-6169

Fax

+36 (1) 354-6054

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

P.I. Csoport által intézett peres ügyek ügyszámtartománya

P.50.001-60.000

P.I. Csoport által intézett perenkívüli ügyek ügyszámtartománya

Pk.220.001-225.000; ARE: 900.001-910.000

 

Polgári III. Csoport

Cím

1055 Budapest, Markó u. 25., 4. emelet 496.

Telefonszám

+36 (1) 354-6365

Fax

+36 (1) 354-6055

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

P.III. Csoport által intézett peres ügyek ügyszámtartománya

P.85.001-100.000

P.III. Csoport által intézett perenkívüli ügyek ügyszámtartománya

Pk.120.001-125.000

 

Polgári IV. Csoport

Cím

1055 Budapest, Markó u. 25., 4. emelet 473.

Telefonszám

+36 (1) 354-6317, +36 (1) 354-6318, +36 (1) 354-6432

Fax

+36 (1) 354-6056

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

P.IV. Csoport által intézett peres ügyek ügyszámtartománya

P.100.001-110.000

P.IV. Csoport által intézett perenkívüli ügyek ügyszámtartománya

Pk.500.001-510.000

 

Büntető I. Csoport

Cím

1055 Budapest, Markó u. 25., 4. emelet 486-488.

Telefonszám

+36 (1) 354-6303, +36 (1) 354-6567

Fax

+36 (1) 354-6107

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

B.I. Csoport által intézett peres ügyek ügyszámtartománya

B.10.001-20.000

B.I. Csoport által intézett perenkívüli ügyek ügyszámtartománya

Bpk.40.000-50.000

 

Büntető II. Csoport

Cím

1055 Budapest, Markó u. 25., 4. emelet 409.

Telefonszám

+36 (1) 354-6425, +36 (1) 354-6426, +36 (1) 354-6401

Fax

+36 (1) 354-6063

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

B.II. Csoport által intézett peres ügyek ügyszámtartománya

B.20.001-30.000

B.II. Csoport által intézett perenkívüli ügyek ügyszámtartománya

Bpk.50.001-60.000

 

Büntető III. Csoport

Cím

1055 Budapest, Markó u. 25., 4. emelet 475-477.

Telefonszám

+36 (1) 354-6452, +36 (1) 354-6453, +36 (1) 354-6314

Fax

+36 (1) 354-6052

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

B.III. Csoport által intézett peres ügyek ügyszámtartománya

B.30.001-40.000

B.III. Csoport által intézett perenkívüli ügyek ügyszámtartománya

Bpk.60.001-70.000

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.509199,19.051846

A bíróság épülete Budapest központjában, a Lipótváros városrészben található. A belvárosi jellegből fakadóan mind gépkocsival, mind pedig tömegközlekedési eszközökkel kiválóan megközelíthető.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a bíróság épületébe sem az elektromos, sem pedig a gépi meghajtás nélküli rollerek behozatala nem engedélyezett.

A fenti közlekedési eszközök a Fővárosi Törvényszék épülete (1055 Budapest, Markó u. 27.) előtt található, őrzés nélküli, közterületen kiépített részen helyezhetők el.

Parkolás

A gépkocsival érkezők számára fontos információ, hogy a Pesti Központi Kerületi bíróság környékén a várakozás díjköteles.

A parkolási rendről a Belváros-Lipótváros közterület-felügyelet honlapján tájékozódhat.

 

Megközelíthetőség közösségi közlekedéssel

A legközelebbi pályaudvar a Nyugati pályaudvar.
Innen gyalogosan a Bajcsy-Zsilinszky úton a Markó utcáig kell haladni, majd az utóbbin jobbra fordulva a bal oldalon a harmadik épülettömbben helyezkedik el a bíróság.

Ugyanez a megközelítési mód érvényes a 4-es vagy a 6-os villamossal a Széll Kálmán tér illetve a Fehérvári út (4) és a Móricz Zsigmond körtér (6) felől érkezőknek. A Nyugati pályaudvar a 3. Számú (kék) metróvonal egyik megállóhelye is (Kőbánya-Kispest - Újpest Központ), valamint több autóbusz végállomása (26-os, 91-es, 191-es)

A Keleti pályaudvar felől érkező részére javasolt a 2-es (piros) metróvonal igénybevétele. (Örs vezér tere - Déli pu.) Ebben az esetben a Kossuth téren kell leszállni és a metró kijáratánál jobbra fordulva a Báthory utcán a Szemere utcáig (balra a 3. épülettömb) kell menni, aholis balra fordulva, a Kálmán Imre, az Alkotmány, majd a Szalay utcát keresztezve, a Markó utcán jobbra fordulva az első épülettömbben találhatjuk  a Pesti Központi Kerületi Bíróságot.  A Markó utcában a bíróság épülete mellett áll meg a 15-ös autóbusz is Angyalföld felé (kb. 2-3 perces séta).

 

Akadálymenetes megközelíthetőség

  • Mozgásukban korlátozott ügyfelek az épületet a Nagy Ignác utcai bejárat felől tudják megközelíteni.
  • A portaszolgálatnak leadott jelzésre a kapu nyitását és a felvonó üzemeltetését az őrszolgálat biztosítja.
  • Akadálymentes tárgyalóterem biztosítása a 06 1 354 6000 elérhetőségein igényelhető.

Más épületben működő szervezeti egységek, tanácsok

 

Polgári V. Csoport

Cím

1027 Bp Varsányi Irén utca 38-40.

Levelezési cím

1535 Budapest, Pf. 779.

Központi telefonszám

+36 (1) 489-2700

Mellék

2753

Fax

+36 (1) 489-2883

P.V. Csoport által intézett peres ügyek ügyszámtartománya

G./P.300.001-310.000

P.V. Csoport által intézett perenkívüli ügyek ügyszámtartománya

Gpk./Pk.400.001-410.000

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:30 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

Hely

Ügyfélcentrum

Akadálymentes megközelítés

  • Mozgásukban korlátozott ügyfelek az épületet a Varsányi Irén utca felül a főbejáraton tudják megközelíteni.
  • Az Ügyfélcentrum és a tárgyalótermek akadálymentesek.
 

Perenkívüli Csoport Végrehajtási Ügyszak

Cím

1054 Budapest, Nagysándor József utca 6.

Levelezési cím

1887 Budapest, Pf. 28.

Központi telefonszám

+36 (1) 346-2100

Fax

+36 (1) 346-2127

Kezelőirodák mellékei

7423, 7645, 7417

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

Perenkívüli Csoport által intézett ügyek ügyszámtartománya

Pk.190.001-196.100; Pk.175.001-180.000; Vh.1-20.000

 

Szabálysértési Csoport

Cím

1036 Budapest, Lajos utca. 48-66.

Levelezési cím

1300 Budapest, Pf. 269.

Központi telefonszám

+36 (1) 346-2100

Fax

+36 (1) 346-2125

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 15:30
Kedd: 13:00 - 15:30
Szerda: 13:00 - 15:30
Csütörtök: 13:00 - 15:30
Péntek: 13:00 - 15:30

Szabálysértési Csoport által intézett ügyek ügyszámtartománya

Sz.1-80.000

Év
2024
Közlöny
File
Típus: Szabályzat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013
A Veszprémi Törvényszék megismételt eljárás keretében 2016. március 9. napján kihirdetett ítéletében - a vád szerinti minősítéstől részben eltérően - bűnösnek mondta ki Cs. Sz. vádlottat mint különös visszaesőt többrendbeli emberrablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés - egyebek mellett életveszélyt okozó testi sértés kísérlete -, kiskorú veszélyeztetése, kerítés, tiltott pornográf felvétellel visszaélés, kitartottság, csalás és zsarolás bűntettében, M. F.
Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2014
Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014

A vádlott és a sértett 2010-ben kötöttek házasságot, majd együtt nevelték a sértett és a vádlott korábbi házasságaiból származó három gyermeket, a család kiegyensúlyozottan, szeretetben élt. A vádlott 2012-2016 között marhacsontozóként dolgozott Hollandiában, amely időszak alatt a vádlott csak rövid időszakokat töltött otthon. A vádlott és a sértett kapcsolata ez idő alatt megromlott, amelyhez hozzájárult, hogy a vádlott Hollandiában párkapcsolatokat létesített, a sértett a vádlott hűtlenségén nem tudott túllépni.

Mind a 15 vádlottat bűnösnek találta a Debreceni Törvényszék kábítószerrel kereskedés bűntettében, kábítószerrel visszaélés bűntettében vagy vétségében, 11 vádlott esetében pedig a bűnszövetséget is megállapította a bíróság, ezért összességében csaknem 50 év szabadságvesztést szabott ki. 9 vádlottat végrehajtandó fegyház vagy börtönbüntetéssel sújtott a törvényszék, 6 vádlott 6 – 24 hónapos szabadságvesztésének végrehajtását pedig 2-2 évre felfüggesztette.
 
A Szekszárdi Járásbíróság 2014. május 9. napján hirdetett ítéletet az alábbi büntetőügyben: