Részletes keresés

Év
2019
Közlöny
Fájl

A Fővárosi Törvényszék 1 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélte és 4 évre kiutasította Magyarország területéről azt a nőt, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével vádol az ügyészség.

Az ítélet szerint a terheltet egy brazil férfi megbízta azzal, hogy bőröndbe rejtve kokaint szállítson Sao Pauloból Budapestre. A 3 kg össztömegű kokaint a vádlottnak a budapesti repülőtéren kellett volna átadnia egy nőnek, azonban a pénzügyőrök vámellenőrzés alá vonták, és csomagjában megtalálták a kábítószert.

Az utóbbi időben jelentős mértékben elszaporodtak azok az ügyek, ahol a terheltek ittasan ültek a volán mögé. A rendőri intézkedéseknek köszönhetően 2019. augusztus 30-án 6 elkövetőt állított bíróság elé a Ceglédi Járási Ügyészség.

Horgászfelszerelést és szendvicseket is zsákmányolt a terhelt, cselekményeit több alkalommal egy ismerőse segítségével hajtotta vége. Rablás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt a Ráckevei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. február 28-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Éjszakai akciót indított egy telephelyen a gyanúsított. Társaival több száz méternyi értékes kábelt tulajdonított el. 2024. február 29-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a terheltet, aki ellen a Ráckevei Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

Féltékenységből viselkedett agresszívan a sértettel a gyanúsított. Többször életveszélyesen megfenyegette az asszonyt. 2024. október 25-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.

A gyanúsított és a sértett házastársak, kapcsolatuk hosszabb ideje megromlott.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. május 16-i ítéletével B. Gergő vádlottat 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte garázdaság bűntette miatt.
A bíróság a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra javítóintézetben rendelte el annak a fiatalkorú lánynak a letartóztatását, akit társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

A bíróság a fk. gyanúsított 3 társának a letartóztatását 2020. január 13-án, 1 nő gyanúsított letartóztatását pedig 2020. január 14. napján rendelte el.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 13 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 14 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 91 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 285 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Pályázási határidő

A Budapest Környéki Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

 

a Gödöllői Járásbíróság elnökhelyettesi álláshelyének (97. számú) betöltésére.

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.