Részletes keresés

A Miskolci Törvényszék tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Szolnoki Törvényszék 2021. november 30-án bizonyítottság hiányában felmentette a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének vádja alól, és elrendelte a szabadlábra helyezését, annak a férfinak, aki, az ellene emelt vád szerint, 2018. július 1-jén este nyolc óra körül a sértett zagyvarékasi otthonában több késszúrással megölt egy idős asszonyt.

A Tatai Járásbíróság nyilvános előkészítő ülésen, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a lengyel állampolgárságú férfivel szemben, aki 5 szír migránst szállított egy személygépkocsiban. A bíróság a férfit embercsempészés bűntettében bűnösnek találta, ezért jogerősen 3 év börtönbüntetésre ítélte, és 6 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Tapolcai Járásbíróság tárgyaláson hozott ítéletével rablás bűntette miatt 2 év 8 hónap szabadságvesztés büntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a 19 éves férfit. Elrendelte továbbá a Veszprémi Járásbíróság ítéletével kiszabott 1 év 8 hónap fiatalkorúak fogházbüntetése utólagos végrehajtását, valamint kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a sértettet kábítószer fogyasztására és szexuális cselekmény végzésére kényszeríthette miskolci lakásában. 

A Miskolci Törvényszék tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2019. május 7-én a Kazincbarcika külterületén lévő hétvégi házban agyonverte volt feleségét.

A Szombathelyi Járásbíróság ügyeletes bírója egy hónapra elrendelte egy tunéziai férfi letartóztatását több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben.

Kábítószer kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban 2024. szeptember 21-én a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akinél a rendőrök két alkalommal is kábítószerfogyasztásra, illetve -kereskedelemre utaló bizonyítékokat találtak.

A Miskolci Járásbíróság a letartóztatását rendelte el annak a férfinak, akivel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 33 éves férfinak, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

Jogerősen lezárult annak büntetlen előéletű huszonéves férfinak a büntetőügye, aki tavaly nyáron az egyik törökszentmiklósi utcában meg akarta leckéztetni az elé későn kikanyarodó, őt fékezésre kényszerítő másik autóst, de meggondolatlan, vakmerő manőverével végül ő okozott balesetet.
 

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. szeptember 20-án kábítószer kereskedelem illetve kábítószer birtoklásának bűntette miatt hat vádlottal szemben hozott ítéletet. I. r. vádlottat 3 év, II. rendű vádlottat 2 év 6 hónap, III. rendű vádlottat 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte; további három társukkal szemben 2-2, illetve 1 év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

a Fővárosi Törvényszék (Gazdasági Kollégium) egy tanácselnöki (77. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges polgári vagy gazdasági ügyszakos peres bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Székesfehérvári Járásbíróság három, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ellen kezdeményezett birtokvédelmi perben kezdte meg a tárgyalást 2014. április 25. napján, melyek mindegyikének kizárólag a 2013. novemberi birtokháborítás megtörténte volt a tárgya.

Pályázási határidő

A Fővárosi Ítélőtábla elnöke 

pályázatot hirdet

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. szeptember 19-én megtartott nyilvános ülésen a Siklósi Járásbíróság 2019. február 14-én kihirdetett elsőfokú ítéletét felülbírálva D.I. vádlottat, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt hat hónap fogházra ítélte, amelynek végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.

Pályázási határidő



A Budapest Környéki Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Elmeállapota megfigyelését rendelte el a Balassagyarmati Járásbíróság annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2019. nyarán több veszélyes eszközzel bántalmazta az ügy sértettjét.

 

Az eddigi adatok szerint a gyanúsított ittasan érkezett haza, majd többször ököllel ütötte meg a sértett fejét. Utóbbi védekezni próbált, illetve tenyérrel arcon ütötte a gyanúsítottat. Ekkor az ittas férfi megfenyegette, hogy megöli őt, majd egy kétágú húsforgató villával mellkason és hason szúrta. A sértett a harmadik próbálkozást elhárította és kimenekült a házból.