Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 9. napján elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra, rablás bűntette és több rendbeli lopás vétsége alapos gyanúja miatt.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben a terheltet közúti veszélyeztetéssel, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálással vádolja az ügyészség. 

A Pécsi Járásbíróság 2025. január 17-én elrendelte egy férfi bűnügyi felügyeletét négy hónapra több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége alapos gyanúja miatt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. március 18-án előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottakat csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja az ügyészség amiatt, mert 2019. július 1-jén megzavarták a Budapest Pride LMBTQ Fesztivál keretén belül nyilvánosan meghirdetett „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is!” című beszélgetést.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés bűntettével, egyet pedig bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettével vádolnak.

 

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt hét év börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék a 2023. március 1-jén megtartott tárgyaláson azt a vádlottat, aki 2021. szeptember 14-én ásóval támadt intézkedő rendőrökre.

E tájékoztatás a 2018. január 1-jén és azt követően indult büntetőeljárásokban irányadó.

A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (Dáptv.) rendelkezései alapján a 2018. január 1. napján és az azt követően indult büntetőeljárásokban teljes körben biztosított az elektronikus kapcsolattartás.

Tájékoztatjuk, hogy a 2018. január 1-jén, vagy azt követően indult büntetőügyek tekintetében az alábbi jogszabályok rendelkeznek a bíróságokkal való elektronikus kapcsolattartás szabályairól:

2018. október 11-én folytatódott az Egri Járásbíróságon az „unokázós csalók” ügyében indított büntetőeljárás.

 

A Berettyóújfalui Járásbíróság az Sz. A. vádlott ellen folytatólagosan, aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése, folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben június 30-án ítéletet hozott.
 
A bíróság a vádlottat folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntettében, könnyű testi sértés vétségében és zaklatás bűntettében mondta ki bűnösnek. 

Az ülés napirendjén szerepelt egyebek mellett a Kúria Elnökének a tájékoztatója a bírói, illetve a bírósági vezetői pályázatok elbírálása során 2016. évben folytatott gyakorlatról, különös tekintettel a véleményező szerv javaslatától eltérés során figyelembe veendő elvek tapasztalataira a gyakorlatban. Dr. Darák Péter a Kúria Elnöke tájékoztatójában elmondta, hogy a tavalyi évben a bírói álláshelyek betöltése a bírói tanács rangsorával egyezően történt. Mindössze egy esetben gyakorolt egyetértési jogot az OBT rangsortól eltérés miatt.

Gyorsított eljárás (bíróság elé állítás) keretében tárgyalta a mai napon a Kecskeméti Járásbíróság annak az 51 éves kecskeméti nőnek a büntetőügyét, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt az ügyészség.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. II.r. vádlott börtönbüntetését 2 évre enyhítette és annak végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlott közügyektől eltiltását mellőzte. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

Több mint 100 milliós adócsalás miatt állt Zalaegerszegi Törvényszék előtt egy zalai férfi 2014. október 31-én. Az ügyben még áprilisban született elsőfokú ítélet, melyet most a törvényszék kis mértékben megváltoztatott.  

A Pécsi Törvényszék 2020. november 5-én – helyszíni tárgyaláson – kihirdetett ítéletével egy idős férfit emberölés bűntettének kísérlete miatt 1 év 10 hónap börtönre ítélt, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.

A bíróság a szabadságvesztésbe – annak végrehajtása esetén – beszámítani rendelte a terhelt által őrizetben eltöltött időt, rendelkezett a bűnjelekről, és kötelezte a terheltet, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költségből 760.000 Ft-ot fizessen meg az állam javára.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. május 15-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik ellen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást.

A Pécsi Járásbíróság 2020. május 20-án  egy hónapra elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását két rendbeli lopás bűntette és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette alapos gyanúja miatt.

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított ismeretlen társával 2020. április 19-én éjszaka Pécs belvárosában egy gazdasági társaság által lízingelt - markológépről leszerelt és eltulajdonított egy bontókalapácsot, amellyel körülbelül 1 millió forint kárt okozott.

 

A Veszprémi Törvényszék 2019. december 12-én kihirdetett ítéletében hét vádlottat végrehajtandó, míg tíz vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy milliárdos adóhátrányt okozó áfacsalási ügyben.

A Pécsi Járásbíróság 2019. december 23-án egy hónapra elrendelte a magyar állampolgárságú Sz. L. letartóztatását vagyoni haszonszerzés végett elkövetett embercsempészés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt, valamint szintén egy hónapra a szír állampolgárságú M. A. A. és M. A. letartóztatását több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt.

Pályázási határidő

4.E/2020. (I. 7.) OBHE 

határozat 

Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesi

tisztségére történő pályázati kiírásáról