Részletes keresés

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2024. június 25-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki ököllel és szerszámnyéllel is bántalmazta az élettársát.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartamára vonatkozóan.

A vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a vádirattal egyezően elismerte, valamint a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíró elfogadott.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt A. H. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 

A vádlott szabadságvesztésének mértékét 7 évről 5 évre enyhítette a táblabíróság, valamint kimondta: a büntetést fegyház helyett börtönben kell letöltenie. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt Németh Csaba Pál és társai ellen indított büntető ügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének az I. rendű vádlottra vonatkozó részét.
A ítélőtábla az I. rendű vádlott büntetésének tartamát 3 év 6 hónapról 2 év 6 hónapra enyhítette, és kimondta: a büntetést börtönben kell végrehajtani. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A büntetési tétel tekintetében helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt S. D. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Változott a végrehajtási fokozat, amit az ítélőtábla, tekintettel az enyhítő körülményekre, fegyház helyett börtönben állapított meg. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 9 hónap börtön és 6 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 212 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

Az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét helybenhagyva jogerősen 7 év börtönre és 7 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a szerb kábítószercsempészt, aki több, mint 6,3 kiló kábítószert akart Magyarországon át Németországba csempészni. Az ítélet indoklásában elhangzott: a Szegedi Törvényszék arányos büntetést szabott ki, annak sem lényeges súlyosítására, sem lényeges enyhítésére nem látott az ítélőtábla indokot.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Az Sz. T. ellen folytatólagosan elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított büntetőügyben a védő nem jelent meg. A II. fokú eljárás során a védelem kötelező, az ügy tárgyalását a Szegedi Ítélőtábla 2016. március 23-án 9 órára elnapolta. Mivel a védő szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, távolmaradását előre nem mentette ki, helyettesről nem gondoskodott, az ítélőtábla a védőt 100 ezer forint rendbírsággal sújtotta.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 506 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Jogerősen is felmentette a bíróság a jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette alól a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetőjét. A Debreceni Járásbíróság első fokon, 2018. szeptember 25-én G. Gy. ügyében bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítéletet.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2019. április 10-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki pénztárosként elsikkasztotta a gondozottak pénzét egy hajdúszoboszlói idősotthonban. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat 22 rendbeli sikkasztás bűntettében, 4 rendbeli sikkasztás vétségében és 15 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében, ezért őt halmazati büntetésként 7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a gazdasági ügyintéző pénztáros foglalkozástól.

Bűnösnek mondta ki tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak, szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése bűntettében azt az apát, aki négy éven át molesztálta saját lányát. A Debreceni Törvényszék ezért halmazati büntetésként 10 év fegyházbüntetésre ítélte R. A.-t, 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és megfosztotta szülői felügyeleti jogától is.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2021. december 14-én a vele szemben intézkedő rendőrökre támadt. 

A Pécsi Ítélőtábla 2016. március 2. napján 9 órakor a földszint I. számú tárgyalóteremben tárgyalja B. P. ügyét aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt.
Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék a vádlottat rablás bűntette és aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 22 év fegyházbüntetésre 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Két év, végrehajtásában az I. fokon megállapított 5 helyett 3 évre felfüggesztett börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a holland férfit, aki Tiszajenőn a szomszédjánál dolgozó munkásra támadt, és annak életveszélyes sérülést okozott. Emellett az ítélőtábla 100 napi tétel (300 ezer forint) pénzbüntetést is kiszabott.
 
Év
2019
Közlöny
Fájl

A jogszolgáltatás története Debrecenben II. / Balogh Judit et al., szerk. Megyeri-Pálffi Zoltán . - Debrecen: Debreceni Törvényszék, 2022. A jogszolgáltatás Debrecenben 2

Könyvtári példány: https://corvina.birosag.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=longlong&recnum=100404&pos=1

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. november 2-án emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte F.L. vádlottat.