Részletes keresés

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt C. A. albán állampolgárságú vádlott ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. A bíróság kimondta, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmadának kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a halált okozó testi sértés miatt M. N. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett. A táblabíróság kimondta: a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette, a folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntette miatt I. D. M. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetést 5 évre enyhítette, egyebekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2020. július 6-án, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a két, büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik gyermekkorú társukkal közösen több millió forintot loptak el a sértettől még 2019 májusában.

Az elsőrendű vádlott elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a 15 éves lány lemondott. 

Helybenhagyva az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék büntetési tételre vonatkozó döntését 8 év szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt, aki 30 millió forint értékű kábítószert rejtett el domaszéki házában. Ugyanakkor megváltoztatta a táblabíróság a büntetés végrehajtásának fokozatát, amit börtön helyett fegyházba rendelte letölteni.  Az ítélet indoklásában elhangzott: az I.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklás bűntette miatt J. A. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.  Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekmény súlyát és a vádlott társadalomra veszélyességét tekintve is arányos büntetést szabott ki, így annak sem lényeges súlyosítása, sem lényeges enyhítése nem indokolt.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a halált okozó testi sértés miatt O. R. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét gondatlan emberölés vétségének minősítette, a kiszabott büntetést 6 év fegyházról 3 év fogházra enyhítette.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt I. Ferenc ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Az I. F. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 3 évről 2 évre enyhítette táblabíróság úgy, hogy a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a vesztegetés bűntette miatt Acay Baki török kamionsofőr ellen indított büntető ügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét, így a vádlott büntetése 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztés és Magyarország területéről történő 3 évi kitiltás lett.
A jogerős döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 269 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a fegyveres rablás bűntettének kísérlete miatt Ézsi Márk ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék ítéletének a vádlott büntetésére vonatkozó részét - így a jogerőre emelkedett ítélet szerint a vádlott 4 év, börtönben letöltendő szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltást büntetést kapott. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra.

A Miskolci Törvényszék emberölés miatt szabadságvesztésre ítélte azt a két férfi vádlottat, akik Ózdon az utcán olyan súlyosan bántalmazták ismerősüket, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 73 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt K. Zs vádlott ellen folyamatban volt perújítási büntetőügyben az elsőfokon eljárt Pécsi Törvényszék ítéletét.

A perújítás során az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken érdemben – az életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárás vonatkozásában – azonban nem változtatott az ítélőtábla.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 429 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Dr. Vágó Zsolt, a Debreceni Törvényszék elnöke 2024. szeptember 15-től 2030. szeptember 15-ig tartó 6 éves határozott időre kinevezte Dr. Hornyák Zsolt járásbírósági bírót, a Debreceni Járásbíróság elnökévé.

Dr. Hornyák Zsolt a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán végzett, 2004 novembere óta dolgozik a Debreceni Járásbíróságon, a Magyar Köztársaság Elnökétől 2012. május 1-jén bírói kinevezést kapott. 

Referádájába elsősorban az igazságszolgáltatás elleni és a hivatalos személy elleni büntető ügyek tartoznak.

Igazgatási feladatokat 2016 óta lát el, 2020 januárjától a Debreceni Járásbíróság büntetőcsoportjának vezetői feladataival lett megbízva.

 

A Debreceni Járásbíróság 2020. november 19-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megütötte szomszédját, majd annak feleségét késsel üldözte az utcában és saját gyermekét is bántalmazta.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023. február 8-án, nyilvános ülésen hirdetett határozatot annak a négy vádlottnak a büntetőügyében, akiket hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondtak ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlott könnyű testi sértés vétsége miatt is felelt tettéért.

A másodfokú bíróság a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2022. október 14-ei ítéletében kiszabott büntetést az első-, valamint a harmadrendű vádlott vonatkozásában megváltoztatta, míg a másod- és a negyedrendű vádlott esetében helybenhagyta.