Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 197 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa Sz. B. vádlott börtönbüntetésének mértékét és a közügyektől eltiltás tartamát 3-3 évre enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 

Lakásépítési támogatással kapcsolatos, csaknem 500 millió forintos kárt okozó csalás ügye a Debreceni Ítélőtáblán

Másfélórás adategyeztetés után iratismertetéssel és a perbeszédekkel elkezdődött a lakásépítési támogatással kapcsolatos csalás ügyének tárgyalása a Debreceni Ítélőtáblán. A mintegy 200 vádlottat érintő, csaknem félmilliárd Ft kárt okozó cselekmény büntetőperét tárgyalja ezen a héten Dr. Balla Lajos tanácsa.

Az ügyről

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasított a Nyíregyházi Törvényszéket. Az ítélőtábla elrendelte I., II., IV. és V. r. vádlottak előzetes letartóztatását, mely a megismételt eljárásra utasított bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart. A bíróság ugyanakkor III.r. vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta a megismételt eljárás előkészítő szakaszáig.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 134 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 135 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 138 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 272 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 281 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 234 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 78 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 93 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022