A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit társtettesként, két másikat bűnsegédként, egy továbbit pedig felbujtóként jelentős értékre csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolnak.
Részletes keresés
Közel 300 érdeklődőt vonzott a Zalaegerszegi Törvényszék és a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet közös programja a Múzeumok Éjszakáján. A Szent Iván éjszakájához kötődő országos rendezvényen a törvényszék a börtönnel együttműködve immár több mint 10 éve nyitja meg kapuit a Göcseji Múzeum kihelyezett helyszíneként.
Idén a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületének 115 éves fennállása alkalmából kínáltunk programot, amely során a látogatók megismerhették a bíróság és a börtön múltját, az épületek történetét. Az este folyamán két tárlatvezetésen olyan 21. századi, életellenes, megtörtént bűneseteket mutattunk be, amelyek, ha 35 évvel ezelőtt estek volna meg, akár a bitófa alatt is végződhettek volna.
A rendezvényen lehetőség volt beülni egy zárkába, a rabszállítóba, a látogatók megtudhatták, hogyan telnek a mindennapok a rácsok mögött, részesei lehettek egy rabosításnak és egy ítélethozatalnak is. A Budapesti Börtönmúzeum révén többek között megtekinthettek egy fegyverkiállítást, korabeli kényszerítőeszközöket, illetve a Rendőrtiszti Főiskola relikviáit.
Az éjszakába nyúló programon zsúfolásig teltek a terek, a termek egy-egy jelenet helyszínén.
Az első fotón balról jobbra: Várkonyi Zsolt főosztályvezető a Börtönmúzeum képviseletében,
Együd József, a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, bv. alezredes,
Balog Eszter törvényszéki könyvtárvezető, Ráncsik Róbert börtönlelkész
és dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke
Az este során kiderül az is, hogy miként zajlottak a kivégzések 1990 előtt, mit kértek az elítéltek utolsó vacsoraként és feltárult az utolsó zalai kivégzett elítélt története is - egy bitófa mellett. A jelenetekben a törvényszék és börtön munkatársai működtek közre, a tárlatvezetést követően pedig a látogatóknak lehetősége volt barangolni az épületben: fotózkodhattak tárgyalóteremben, ujjlenyomatot vettek tőlük és Az igazság védelmében című BvOP film vetítésére nyomán egy rabszökést is végigélhettek. (A film itt érhető el https://www.youtube.com/watch?v=QV-_REKLh2w )
A Wagner Gyula program keretében megújul a Kecskeméti Törvényszék dísztermének szellőző és hűtés-fűtési rendszere. Az építéshatósági és katasztrófavédelmi egyeztetések alapján a beruházáshoz szükséges többletforrást az Országos Bírósági Hivatal biztosította.
A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben 2025. január 15-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart.
A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. január 14-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. január 14-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Gillyné dr. Malkócs Angélát, a Kecskeméti Járásbíróság korábbi elnökét 2022. február 1. napjától 6 évre a Kecskeméti Törvényszék Elnökhelyettesének nevezte ki.
A Kecskeméti Törvényszék Elnöke dr. Varga-Szombath Anitát, a Kecskeméti Járásbíróság bíráját 2022. január 20. napjától 6 évre a Kecskeméti Járásbíróság Elnökhelyettesének nevezte ki.
Kecskemét, 2022. február 1.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya
2024. december hó 11. napján megtartott nyilvános előkészítő ülésen a Tatabányai Törvényszék ítéletet hozott azzal a férfival szemben, aki több esetben osztott meg gyermekpornográf tartalmakat.
A Fővárosi Törvényszék a 2025. március 18-án meghozott ítéletében – annak kapcsán, hogy a közgyűlés nem választott meg főpolgármester-helyettest – megállapította Budapest Főváros Önkormányzatának mulasztását.
A Tatabányai Törvényszék 2025. április hó 10. napján megtartott tárgyaláson ítéletet hirdetett azoknak a férfiaknak az ügyében, akik vagyoni kárt okoztak a magyar állami költségvetésnek.