Részletes keresés

A Debreceni Törvényszék bírája, dr. Horváth Péter 2018. november 19-én előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2017 februárjában  közreműködtek több millió – bűncselekményből származó – forint eredetének az eltitkolásában.

 

Magánlaksértés miatt ítélt el egy férfit a Berettyóújfalui Járásbíróság. A 2020. március 10-én meghozott büntetővégzésével a bíróság a vádlottat 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátotta.



Az eset 2020. januárban, egy Hajdú-Bihar megyei településen történt. A férfi azért ugrott át egy ház kerítésén, hogy meglesse az ott élő nőt. Amikor benézett az ablakon, az asszony megrémült és kérdőre vonta a hívatlan látogatót. Ekkor a férfi elfutott. A sértett értesítette a rendőrséget és magánlaksértés miatt eljárást indított.



A Debreceni Járásbíróság 2021. április 8-án távmeghallgatás útján előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben úgynevezett mértékes indítványt tett - 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés - a büntetés tartalmára vonatkozóan.

A Debreceni Törvényszék bírája, Dr. Horváth Péter 2018. szeptember 26-án az új büntetőeljárási törvény értelmében – az országban az elsők között – jóváhagyta az ügyészség és a vádlott között létrejött egyezséget a P. M. ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőügyben. Az új büntetőeljárási törvény értelmében az egyezség feltétele, hogy a vádlott a büntetőeljárás alapjául szolgáló valamennyi vagy akár csak egyes bűncselekmények vonatkozásában beismeri bűnösségét.

 

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság 2021. december 2-án annak a három német állampolgárnak az ügyében, akik 12 illegális migránst akartak Nyugat-Európába csempészni. A tárgyaláson a vádlottak tettüket elismerték, együttműködőek voltak és megbánó magatartást tanúsítottak.

 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023. október 19-én nyilvános ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy idős nőt Debrecenben.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
A Debreceni Ítélőtábla ma helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét és kötelezte a vádlottat, hogy 15 napon belül fizessen meg a bíróságnak 15.000.- Ft perköltséget illetve a Magyar Államnak 48.000.- Ft le nem rótt illetéket.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Debreceni Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportvezető 

(9. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Jogerősen is 6 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki még 2012-ben pénzt fogadott el olyan fogyasztóktól, akiknél manipulált villanyórákra bukkant az áramszolgáltató. K. Á-t gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A másodrendű vádlott 4 év 10 hónapnyi börtönbüntetését szintén helybenhagyta a törvényszék. B.

A Debreceni Törvényszék 2022. június 24-én határozatot hirdetett abban a polgári perben, melyben a felperes Magyar Állam kártalanítás visszafizetése címén 20 millió forintot követelt id. B. F. alperestől. 

 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Balázs Gergő Barna: „Tiszta kezek, piszkos ügyek – A jogellenes magatartásra alapított kifogások a nemzetközi ítélkezési gyakorlatban, különös tekintettel a tiszta kezek elvére” Közjogi Szemle, 2021/2, 67 – 73

Blutman László: „A jogállamiság követelménye az Európai Unió jogában: felújítás alatt” Jogtudományi Közlöny, 2021/6, 261 – 270

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 442 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Ítéletet hirdetett a Debreceni Járásbíróság 2020. november 18-án annak a nőnek az ügyében, aki az egyik debreceni szórakozóhely előtt kifosztotta és bántalmazta a sértettet. 

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat kifosztás bűntettében és testi sértés bűntett kísérletében. Ezért a 34 éves nőt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

A Debreceni Ítélőtábla bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottat az ellene erős felindulásból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól. Az ítélőtábla szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben volt, amikor megszúrta édesapját, a sértettet. A cselekmény elkövetésekor a sértett és felesége ittas állapotban voltak. A sértett késsel támadt feleségére, a vádlott pedig az édesanyja védelmére kelt, az őt ért életellenes támadást hárította el, melynek során megszúrta a sértettet.

Kép

A Debreceni Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla közös szervezésében valósult meg 2018. december 5-én az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett „Út a jövőbe – innovációs eszközbeszerzés” projekt keretében megrendezett Digitális Nyílt Nap.