Részletes keresés

A Győri Törvényszék – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva – felmentette azt az üzemvezetőt, akinek irányítása alatt álló beosztottjára munkavégzés közben úgynevezett big-bag zsákokban tárolt gabona zuhant, és ennek következtében elhunyt.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. szeptember 28-án jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki egy ózdi dohányboltot rabolt ki 2020 novemberében. 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 októberében szóváltásba keveredett egyik ismerősével, ugyanis annak kutyája megugatta őt, melyre válaszul a terhelt az állatba belerúgott. A két férfi között rövid szóváltást követően kölcsönös ütésváltás alakult ki, melynek során a terhelt közepes erővel mellkason ütötte a sértettet egy összecsukható alumínium kézikocsival.  

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a presszóból hazafelé tartva követte a szintén kerékpározó sértettet, majd ököllel fejbe vágta és az eszméletét vesztett férfi lakásából értéktárgyakkal távozott. 

Kép

A tárgyi környezet mellett nagy hangsúlyt kell fektetni magára az emberre is – emelte ki a Gyulai Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese. Dr. Vajas Sándor hozzátette: 2019 a bíróságokon a Családok éve, a cél pedig az, hogy megteremtsük az összhangot a karrier – család – egészség között.

Kép

A bírói függetlenség és a családok éve – e két pillérre épült a Szekszárdi Törvényszék által szervezett ünnepség, amelyet a Bíróságok Napja alkalmából rendeztek Tolna megyében. A Bíróságok Napját 2001 óta ünnepeljük, minden év július 15-én. 1869-ben ezen a napon lépett hatályba a bírói hatalomgyakorlásról szóló törvény.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 156 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 44 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 146 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 311 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 173 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 708 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 456 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 206 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 126 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 245 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 73 Dokumentum: Letöltés Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 345 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 886 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 735 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018