Részletes keresés

Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy július hó 15. napja a  Bíróságok Napja, a Tatabányai Törvényszéken és annak bíróságain ezen a napon az ügyfélfogadás és az ügyintézés szünetel. 

2023 októberében több szervezet közös rendezésében tudományos konferencia zajlott a Zalaegerszegi Törvényszéken. Az akkor elhangzottak immár kötet formájában is olvashatóak „Szokatlan hódolat ez...” címmel. 

A 2023. október 18-án tartott konferencia a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára, a Zalaegerszegi Törvényszék és a Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezete közös szervezésének eredménye, megvalósításához hozzájárult többek között az Országos Bírósági Hivatal Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat is.

A kiadvány révén Deák életéből olyan aspektusokat ismerhetünk meg, mint az árvízkárosultak megsegítése, a frankfurti küldetés, rávilágít továbbá a „haza bölcse” és Deák Antal, Széll Kálmán, valamint Oszterhueber József kapcsolatára, de kitér többek között a család örökösödési pereire is. 

A kötetbemutatóra 2025. március 13-án került sor a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, a könyv egy tiszteletpéldánya a Zalaegerszegi Törvényszék könyvtárának állományát gazdagítja. 

 

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit

         sajtószóvivő

Év
2015
Időszak
I. féléves
Ülésterv
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Pályázási határidő

737.E/2018. (X. 19.) OBHE
határozat
 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (79. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.
A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.
A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2018. november 20. napja.

Pályázási határidő

414.E/2019. (VII. 18.) OBHE 
határozat 
 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (49. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2019. augusztus 21. napja.

Pályázási határidő

285.E/2021. (XI. 8.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy gazdasági (felszámolási) ügyszakos törvényszéki bírói (44. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2022. január 10. napja.

Pályázási határidő

287.E/2021. (XI. 8.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (18. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának és a büntetés-végrehajtási jog területén szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

219.E/2022. (VI. 13.) OBHE határozat 
Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (221. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2022. augusztus 30. napja

Pályázási határidő

119.E/2023. (III. 20.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy polgári ügyszakos (elsőfokú) törvényszéki bírói (263. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2023. április 25. napja

Kép

Az Egri Törvényszék teljes körűen felújított épületét 2018. április 3-án adták át. A rekonstrukció keretében a legmodernebb technológiával működő és környezetbarát napelem rendszerrel is gazdagabb lett. A műemléki bíróság tetőszerkezetén a létesítmény villamos energia szükségletének részbeni fedezése céljából 154 db napelem panelt telepítettek. A kiváló hatásfokú beruházás költséghatékonyabbá teszi a felújított törvényház működését.  

2024. 05. 15.

Éveken át, munkamegosztásban foglalkozott heroin értékesítésévek a három férfi.  Beszerzésben, hígításban és értékesítésben működtek együtt nagyjából hét éven keresztül. Jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszervezetben elkövetett kábítószerkereskedelem bűntette miatt emelt vádat ellenük a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. május 15-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2023. 10. 02.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint magánlaksértés, személy elleni erőszakos cselekmény fenyegetésével elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége miatt, pártfogó felügyelete elrendelése mellett 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, azt a 31 éves büntetett előéletű férfit, aki 2021. nyarán megkeserítette volt élettársa és annak új párja életét.

A Veszprémi Törvényszék adott otthont a Magyar Jogász Egylet Veszprém Vármegyei Szervezetével közösen 2024. szeptember 20-án megrendezett Eötvös Károly Jogásznapnak, amelyen neves előadók napjaink olyan kiemelkedő fontosságú jogalkotási, illetve jogalkalmazási kihívásairól értekeztek, mint ítélőképessége birtokában lévő gyermek értesítési kötelezettsége, a Bv. kódex, az ingatlan-nyilvántartás kihívásai vagy az igazságszolgáltatás jövője. A rendezvényen többek között a Kúria elnökhelyettese, valamint az Országos Bírói Tanács elnöke is részt vett.

A rendezvényen nagy számban megjelent bírákat, ügyészeket, ügyvédeket, jogtanácsosokat dr. Kovácsfiné dr. Nagy Judit, a Magyar Jogász Egylet Veszprém Vármegyei Szervezetének elnöke köszöntötte. Megnyitó beszédében kiemelte a 35 évvel ezelőtt, 1989. november 20-án New York-ban elfogadott Gyermekjogi Egyezmény évfordulóját, annak fontosságát.

A rendezvény megnyitását követően Szintén Krisztina, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja szavalta el József Attila Gyermekké tettél című versét.

A fentieket követően dr. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese adott elő az ítélőképessége birtokában lévő gyermek értesítési kötelezettsége, a váltott gondoskodás és a gyermek meghallgatása a gyakorlatban címmel, mely körben beszélt többek között a gyermekközpontú igazságszolgáltatásról, a gyermek mindenek felett álló érdekéről, az irányvonalakról, kiemelte továbbá az elektronikus eszköz útján való kapcsolattartást is.

A jogásznap következő előadásaként dr. Lajtár István, Közjogi Legfőbb Ügyész helyettes, a Magyar Jogász Egylet alelnöke beszélt a hallgatóságnak a tízéves Bv. Kódexről, ennek körében bemutatta a jogszabály alkalmazási gyakorlatát, kitért a szabadságbüntetés rendszerére, illetve érintette a kártalanítási eljárásokat is.

Dr. Varga Gábor, a Győri Ítélőtábla büntető kollégiumvezetője előadást tartott az igazságszolgáltatás jövőjéről „Vízió, utópia, disztópia” címmel. Beszélt a mesterséges intelligencia térhódításáról, nemzetközi kitekintésekről, a bíróságok munkáját segítő eszközökről.

Dr. Hernádi László, a Tapolcai Járásbíróság bírája az ingatlannyilvántartás új kihívásairól számolt be a jelenlévő hallgatóságnak bemutatva a szabályozás megalkotását, változásait, részleteit.

A rendezvény zárásaként dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke foglalta össze a nap tanulságait és értékelte az elhangzottakat.

Az előadásokat követően lehetősége nyílt a résztvevőknek az „Ember a rács mögött” című, a Veszprémi Várbörtön történetét bemutató kiállítás megtekintésére.

Veszprém, 2024. szeptember 23.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

A csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt T. Cs. I. és 10 társa ellen indult büntetőügyben az eddig tartott több mint 100 tárgyalási napot követően a 2018. szeptember 3. és december 21. közötti időszakra csaknem 50 újabb tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a két húszév körüli, büntetlen előéletű fiatalnak a büntetőügye, akik 2018. szeptember 5-én Törökszentmiklóson, fényes nappal, a nyílt utcán kiraboltak egy kiskorú fiút. A törvényszék az ügyész fellebbezése folytán, a Szolnoki Járásbíróság ítéletét megváltoztatva 2-2 év felfüggesztett börtönre súlyosította büntetésüket. 

A Fővárosi Törvényszék 2019. szeptember 6-án  – nyilvános tárgyaláson – meghozott végzésében elrendelte egy olasz állampolgár ideiglenes átadási letartóztatását.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. június 19-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte K. F. vádlottat.
 
Pályázási határidő

106.E/2019. (II. 20.) OBHE 
határozat 
 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (210. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2019. március 25. napja.