Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2016. június 22-én kihirdetett ítéletével helybenhagyta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megismételt elsőfokú eljárásában hozott ítéletét, melyben a bíróság T. M. felperesnek az MNV Zrt. alperessel szemben rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránt indított perében elutasította a felperesi keresetet.
 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. június 27. és 2016. július 3. napjai között) összesen 40 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
A határzár tiltott átlépésének bűntette miatt indult büntetőügyekben a bíróság 39 esetben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és valamennyi esetben egy évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a vádlottakat, további 1 esetben az iratokat az ügyésznek visszaküldte.
A bíróság gondatlan emberölésben állapította meg a vádlott bűnösségét.
 
A Szombathelyi Törvényszék -dr. Szabó Sándor tanácsa- ma hirdetett ítéletet az úgynevezett szamaras ügyben.
 
A súlyos testi sértés bűntette miatt B. J. ellen indított büntetőügyben a vádlott, védője, valamint a sértett közvetítői eljárás elrendelésére irányuló indítványokat terjesztettek elő a Kecskeméti Járásbíróságon. Az elsőfokon eljáró bíróság az indítványokat elutasította, amely ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be. A Kecskeméti Törvényszék 2014. december 2-án jogerős döntést hozott, amelyben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
 

A Kecskeméti Törvényszék – a bűncselekmények minősítésének pontosítása mellett – helybenhagyta a Kiskunhalasi Járásbíróság 2017. június 20-án kihirdetett ítélettét, melyben a vádlottat állatkínzás miatt 1 év -végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre, valamint 3 év - a kutyák rehabilitációjával, képzésével kapcsolatos - foglalkozástól  eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben a vádlott terjesztett elő fellebbezést.
 

A Pécsi Járásbíróság 2015. január 9. napján elrendelte egy 50 éves férfi előzetes letartóztatását 3 rendbeli, üzletszerűen elkövetett uzsora bűntett megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 

2014. január 14-én a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája jegyzőkönyvbe vette a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 3 év letöltendő fogházbüntetésre ítélt Francis Ciarán Tobin ír állampolgár kérelmét, amely arra irányult, hogy a Magyarországon 2014. január 13-án megkezdett szabadságvesztés büntetésének további végrehajtására Írországban kerülhessen sor.

A Fővárosi Törvényszék az elítélt nyilatkozatáról készült jegyzőkönyvet a mai napon továbbította az illetékes hatóságnak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. november 5-én K. Krisztián Sándor előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította és elrendelte a gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.

A házi őrizet 2015. december 5-éig tart.

 
A Budakörnyéki Járásbíróság emberölés bűntette miatt mai ülésén elrendelte B. P. gyanúsított előzetes letartóztatását.
 
A nyomozás jelenlegi adatai alapján a következő tényállás állapítható meg:
B. P. gyanúsított albérletben lakott K. M. 62 éves sértettnél az örkényi házában rendkívül igénytelen, mondhatni embertelen körülmények között.
 

Ítéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék annak a két fiatalnak az ügyében, akik egy abonyi sörözőt raboltak ki egy játékpisztollyal 2012. tavaszán; az akkor 17 éves lány és 21 éves férfi ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség.

A Székesfehérvári Járásbíróság 2014. február 13.napján az ügyészség indítványa alapján meghosszabította további két hónappal az agárdi emberölés jelenlegi három gyanúsítottjának házi őrizetét. A megalapozott gyanú továbbra is fenn áll.

A bíróság határozatát a megalapozott gyanú szerinti emberölés bűntettének kiemelkedő tárgyi súlya, a szökés, elrejtőzés veszélye indokolta. A nyomozati szakban ezen két hónap alatt további bizonyítékok beszerzésére kerül sor.

A bíróság határozata jogerős mindhárom gyanúsított esetében.

Önbíráskodás miatt áll bíróság előtt az a testvérpár, akiknek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék; a két férfi egy meg nem fizetett tartozás miatt késsel támadt a sértettre egy parkolóban.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. február 21-én meghozott végzésével elrendelte P. Z. előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, melyben a Budapesti XI. kerületi Rendőrkapitányság jár el rablás bűntette miatt.
A bíróság a bűnismétlés veszélyével indokolta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, amely az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2014. március 21. napjáig tart.

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 18-ig, az általános országgyűlési választások kitűzéséig összesen 70 pártot vett jogerősen nyilvántartásba.

A választási eljárásról szóló törvény értelmében a választáson az a párt és országos nemzetiségi önkormányzat kérhette a jelölő szervezetként történő nyilvántartását, amelyik a köztársasági elnök által a választás kitűzésekor a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen szerepelt.

A jelölő szervezetek nyilvántartásába vételéről a Nemzeti Választási Bizottság dönt.

A Székesfehérvári Törvényszék 2013. szeptember 9. napján 9 órakor kezdi meg a 2012 áprilisában Kulcson elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben a tárgyalást.

A vádirat szerint az ügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja a vádlottat.

Az első tárgyalási napot követően a bíróság 2013. szeptember 11. napján – szintén 9 órakor – tanúk kihallgatásával folytatja az eljárást.

Székesfehérvár, 2013. szeptember 3.

A Győri Törvényszék felmentette K. János vádlottat a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének vádja alól.

A Budapest Környéki Törvényszék a mai napon tartott nyilvános tárgyalásán B. K. vádlottat az ellene több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vád alól felmentette.

A bíróság elrendelte a vádlott kényszer-gyógykezelését. A kényszer-gyógykezelés legfeljebb 20 évig tarthat és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre.
(A kényszergyógykezelést évente vizsgálja felül a bíróság, az IMEI és független elmeorvos-szakértő véleményei alapján).

Az ítélet jogerős.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon két személy előzetes letartóztatását rendelte el az Ercsiben április 7. napján egy hűtőházban foganatosított lefoglalással megakadályozott bűncselekmény kapcsán.

A Fővárosi Törvényszék a 2013. november 28-i végzésében V. László, dr. K. Tamás, H. Lajos, dr. G. Imre, valamint K. Attila gyanúsítottak lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást.

Emberölés bűntette volt a vád az ellen a nő ellen, akinek az ügyében ítéletet hirdetett ma a Budapest Környéki Törvényszék; a vád szerint az akkor 44 éves nő 2012. december 9-én egy késsel megölte egy péceli élelmiszerüzlet tulajdonosát.

A bíróság ítélete szerint:
K. J.-né vádlott bűnös emberölés bűntettében, ezért a bíróság 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett; az ügyész tudomásul vette a bíróság ítéletét.