Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 februárjában Áné B. Á. I.r. vádlottat az ellene hűtlen kezelés bűntette és S. L. II.r. vádlottat az ellene hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Egy gazdasági társaság, mint pótmagánvádló által jogi képviselő útján előterjesztett vádindítványt elutasította. Az ítélet ellen pótmagánvádló fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint I.r.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

A Debreceni Járásbíróság a mai napon kihirdetett ítéletében K.Géza vádlottat bűnösnek mondta ki közveszéllyel fenyegetés bűntettében, ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte - melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Emellett a vádlottat kötelezte az eljárás során felmerült 119.510 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a férfi ellen, aki egy ATM nyílásában hagyott egymillió forintot hazavitte. Az ügyészség még 2020 januárjában emelt vádat a férfival szemben jogtalan elsajátítás vétsége miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben az iratok tartalma alapján, pénzbüntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 515 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. szeptember 21-én megtartott tanácsülésén, személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúszoboszlói Járásbíróság ítéletétében a bűncselekmény minősítését megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. A törvényszék álláspontja szerint a személyi szabadság megsértésének bűntette jelentős érdeksérelmet is okozott, ezért a bűncselekmény minősítése ennyiben változott és egészült ki. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 254 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
 
Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2015. júniusában Cs. P. vádlottat kábítószer birtoklása bűntette miatt 3 év próbaidőre felfüggesztett, 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a vádlottat az ellene emelt emberölés bűntette, kifosztás bűntette vádja alól felmentette.
 

A Debreceni Ítélőtábla I.r. vádlott esetében a szabadságvesztés büntetés felfüggesztésének próbaidejét 3 évre enyhítette. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 1 évre, a felfüggesztés próbaidejét 3 évre enyhítette. III.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 1 év 4 hónapra, a felfüggesztés próbaidejét 2 évre enyhítette. Az ítélőtábla I. és III.r. vádlott esetében mellőzte a pártfogó felügyelet elrendelését. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

10 millió 367 ezer forint kártalanítást és annak kamatait kell megfizetnie kártalanításként a Magyar Államnak ifj. S.S. részére, így döntött első fokon a Debreceni Járásbíróság. Emellett az alperesnek csaknem 800 ezer forint perköltséget is meg kell térítenie a felperes számára. A kártalanítás kamatait 2013 szeptemberétől kell számolni. 
 
Év
2022
Közlöny
File
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését a próbaidő mellőzésével 5 évre súlyosította, 5 évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakorlásától és szintén 5 évre a jogi egyetemi végzettséghez kötődő foglalkozástól is. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetéséből is mellőzte a próbaidőt és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 43 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 630 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018