Részletes keresés

A felperes főorvost sikeres pályázati eljárást követően öt év időtartamra 2016. január 1-i hatállyal nevezték ki egy megyei egészségügyi központ vezetőjének.
 

Új könyvek a bírósági könyvtárakban:

 

A gazdasági világválság hatása egyes jogintézményekre Magyarországon és az Európai Unióban. interdiszciplináris és jogösszehasonlító elemzés /  [szerk. Auer Ádám, Papp Tekla]. - Budapest NKE Szolgáltató Nonprofit Kft. - 2016. - 272 p. 24 cm. –  Lelőhelyinformáció

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 60 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. április 5-én nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a 13 vádlottnak a büntetőügyében, akik közreműködtek a repülőtéren a vámeljárás megkerülésével külföldről származó áruk behozatalában. A terheltek ezzel megvalósították a hivatali vesztegetés, a folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettét, valamint a folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettét. 

Soros elnök váltás az OBT-ben - 2014. március 11.

Az Országos Bírói Tanács márciusi ülésén döntött a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe alkalmából adományozható 2014. évi állami kitüntetésekről, továbbá a Juhász Andor díjban, a címadományozásban, „A Magyar Igazságszolgáltatásért – Pro Iustitia Hungarorum”plakett adományozásban, valamint a Bírósági Szolgálatért Oklevél  elismerésben részesülő személyekről.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a nőnek a letartóztatását, akit bordélyház fenntartásával, vezetésével, anyagi eszköz szolgáltatással elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettével gyanúsítanak.

A Mátészalkai Járásbíróság 2021. november 17-én szeméremsértés és testi sértés vétsége miatt 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte C.J. vádlottat. 

A Komáromi Járásbíróság a 2021. november 23-án – mivel a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik, ezért a távollétében tartott - előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki különböző hotelekben vett igénybe szállást, annak tudatában, hogy anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé a szállás és az ahhoz tartozó egyéb szolgáltatások ellenértékének a kifizetését, azt nem is kívánta teljesíteni.

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a férfit, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított eljárást. 

A Fővárosi Törvényszék bizonyítottság hiányában mentette fel azt a román hajléktalant, aki a vád szerint 2017 decemberében különös kegyetlenséggel verte agyon élettársát a XIII. kerületben.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a két férfinek az ügyében, akikkel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás. 

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság egy dél-zalai férfit.
A vádlott 2012 novemberétől rendszeresen értékesített kábítószert ismerőseinek. Az árut a fővárosban ismeretlen személyektől szerezte be, s 2000 Ft/gramm áron kínálta eladásra.  
2013. július 18-án négy ügyfelét is kiszolgálta. A vevők ”házhoz jöttek”, s összesen 2,6 gramm marihuánát vásároltak. Többen közülük rendszeres vevők voltak, akadt, aki 50-60 alkalommal is megfordult a vádlottnál.
 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 97 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Év
2011
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 2 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Kép

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a törvényeknek megfelelően vett részt a 2018-as évben is a bírósági vezetői pályázatok elbírálásában. 2018-ban általa 47 bírósági vezetői pályázat elbírálására került sor, míg a bírósági elnökök 92 vezetői pályázatot bíráltak el ebben az időszakban.