Részletes keresés

A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt H. M. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak a vádlott enyhítésért bejelentett fellebbezését. A Balassagyarmati Törvényszék elsőfokú ítéletét csak annyiban változtatta meg, hogy a vádlottat kötelezte a bűnügyi költség egészének megfizetésére, valamint pontosította a közügyektől eltiltásra, a feltételes szabadságra és az előzetes fogvatartás beszámítására vonatkozó rendelkezéseket. A letartóztatásban lévő H. M. terhelten 2021.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. szeptember 20-án kábítószer kereskedelem illetve kábítószer birtoklásának bűntette miatt hat vádlottal szemben hozott ítéletet. I. r. vádlottat 3 év, II. rendű vádlottat 2 év 6 hónap, III. rendű vádlottat 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte; további három társukkal szemben 2-2, illetve 1 év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a vádlott cselekményeit költségvetési csalás bűntettének és hamis magánokirat felhasználása vétségének minősítette és a vádlottat 800.000.-Ft pénzbüntetésre is ítélte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 

Mind a szökés, elrejtőzés veszélye, mind a bizonyítás megnehezítése, megakadályozása szerepelt letartóztatási okként abban a büntetőeljárásban, mely két rendbeli, három évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett közokirat hamisítás bűntette miatt indult, s amelyben a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. december 8-án harminc napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 115 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
A Miskolci Járásbíróság 2017. április 11. napján hirdetett ítéletet annak a miskolci vádlottnak az ügyében, akinek avasi garázsában 2016. májusában engedély nélkül tartott fegyvereket talált a rendőrség.
 
A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa tegnap nem jogerősen elrendelte annak 6 határrendészeti feladatot ellátó rendőrnek az előzetes letartóztatását, akiket hivatali vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a nyomozó ügyészség, míg 1 gyanúsított esetében az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványt a bíróság nem jogerősen elutasította. A 6 gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. december 11-ig tart. 
 
A Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntető tanácsa a Kaposvári Törvényszék ítéletét megváltoztatva a vádlottat 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek vgrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
 
A törvényszék által megállapított tényállást szerint a vádlott (36 éves nő) és a sértett házastársak voltak és egy élelmiszer üzletet üzemeltettek közösen. Kapcsolatuk 2014-re jelentősen megromlott, számtalan anyagi jellegű és egyéb vita volt közöttük.
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. szeptember 9. napján előzetes letartóztatásba helyezte azt a két fiatalkorú gyanúsítottat, akik Ózdon két egymást követő napon idős, egyedül élő sértetteket próbáltak kirabolni. Szeptember 4-én egyikük bement egy családi ház udvarára, ahol a kint tartózkodó nénit felszólította értékei átadására, pénzt és aranyat követelt tőle. Közben pedig azzal fenyegette, hogy megöli.
Szexuális erőszak bűntette és magánlaksértés bűntette miatt 10 év 6 hó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a Salgótarjáni Járásbíróság a most 24 éves B.J.-t, aki 2015 októberében Mátraterenyén hajnali fél négykor erőszakkal behatolt egy házba, az ott lakó nőre támadt, trágár szavakkal szidalmazta, folyamatosan megöléssel fenyegette, az arcát ököllel megütötte, a nyakát megszorította (arra is utalást téve: tudja, hogy a sértett anyja szintén az épületben van), majd megerőszakolta.

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 1-jén elrendelte egy Pécs területén élő hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra, idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntette, kétrendbeli rongálás vétsége és kétrendbeli garázdaság vétsége alapos gyanúja miatt.

A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében B. R. vádlottat három rendbeli lopás vétsége és egy rendbeli kábítószer birtoklásának vétsége miatt egy év tíz hónap – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és kettő év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság az egyéb járulékos kérdések mellett, ítéletében rendelkezett a közel kétszázötvenezer forint bűnügyi költség viseléséről is.

A Miskolci Járásbíróság 2017. április 30. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 

A Szekszárdi Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki az 5112. számú mellékút és a 6. számú főút kereszteződésében gondatlanságból balesetet okozott. A vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. 

A járásbíróság a vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt 250.000 forint pénzbüntetésre és 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A sértett által előterjesztett kártérítési igényt egyéb törvényes útra utasította. 

Egymás után tört fel kocsikat a terhelt, aki jogosulatlanul vitte magával az utastérben talált értékeket – köztük számos személyes okiratot. Letartóztatta a bíróság a férfit, aki ellen nagyobb értékre, egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénzhelyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt az Érdi Rendőrkapitányság indított eljárást.

A Lenti Járásbíróság a 2022. szeptember 22-én megtartott tárgyalásán jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki bosszúból megrongálta munkatársának autóját.

A Fővárosi Törvényszék (FT) elrendelte annak a román állampolgárságú férfinak az ideiglenes ki-adatási letartóztatását, akivel szemben Connecticut Körzeti Bírósága bocsátott ki nemzetközi elfoga-tóparancsot. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. szeptember 29-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit gondatlanságból elkövetett közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétségével, valamint 3 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével gyanúsítanak. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. augusztus 10-én elrendelte annak a budapesti ügyvédnőnek az átadási letartóztatását és átadását, aki ellen az olasz hatóság bocsátott ki európai elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása céljából.