Részletes keresés

Egy zalai fiatalembernek azért kell felelnie a bíróság előtt, mert új pszichoaktív anyagot adott át 18. év alatti fiúnak oktatási épület közvetlen közelében.
 

Nem tudta megmagyarázni a rendőröknek, honnan szerezte a biciklijét az a férfi, aki megélhetési céllal tulajdonította el a környék kerékpárjait. Ellene a Ceglédi Rendőrkapitányság lopás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. szeptember 2-án elrendelte a terhelt letartóztatását.

2018 tavaszán a vádlottak megállapodtak abban, hogy kábítószer értékesítésbe fognak és az ebből származó haszonból biztosítják megélhetésüket. Elhatározásuknak megfelelően Ausztriában, Linzben ismeretlen személytől 300 gramm marihuánát, majd 150 db extasy tablettát vásároltak. A megvásárolt kábítószereket a II.r. vádlott kábítószer fogyasztó személyeknek értékesítette. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: a szabadságvesztést mindkét vádlott esetében fegyházban rendelte végrehajtani. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. 
 
A Nyíregyházi Törvényszék dr. Horváth Géza vezette büntető tanácsa a mai napon jogerős ítéletet hozott hét vádlottal szemben iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt indult ügyben.
 

A Fővárosi Törvényszék a 2025. február 27-én kihirdetett jogerős ítéletével 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a mentőautót vezető sofőrt, aki esetriasztás közben összeütközött egy motorossal. A sértett a baleset következtében életét vesztette.

2024. 02. 09.

A Fővárosi Törvényszék évekig tartó bizonyítást követően hozott ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik vádlottja az alvilág egykori feje volt. A bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az ügyészség által emelt vád szerinti cselekményben, azaz az egykori VICO-birodalom tulajdonosának megölésében, a vádlottak milyen szerepet játszottak. 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Hámori Antal (2023): A „magzat” alkotmánybírósági és alaptörvényi védelme. Jogtudományi Közlöny, 78. évf., 7-8. sz., 346-355.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Miskolci Törvényszék ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a másodfokú bíróságot. A megalapozatlanság oka, hogy nem lehet megállapítani, hogy a másodfokú bíróság a felvett szakértői bizonyítást követően milyen tényeket mellőzött az első fokú bíróság tényállásából, azaz mit tekintett felülbírálható, irányadó tényállásnak.

Az ügyről

Típus: Szabályzat Sorszám: 15 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

A Balassagyarmati Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró döntését, amellyel az egykori olaszliszkai ügy III. rendű vádlottját nem bocsátotta feltételes szabadságra, ezzel a döntés jogerőre emelkedett.

A büntetés-végrehajtási bíró 2018. július 26-án tartott meghallgatásán mellőzte a vádlott feltételes szabadságra bocsátását abból az okból, hogy álláspontja szerint a bíróság által kiszabott büntetéssel elérni kívánt büntetési célok csak a szabadságvesztés további végrehajtásával érhetők el.

A Debreceni Járásbíróság 2019. augusztus 30-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki a sértett bizalmába férkőzött, házasságot és közös jövőt ígért a nőnek, majd jogtalan haszonszerzés végett többször pénzt kért, amit nem adott vissza, így több mint 5 millió forintos kárt okozott. 

A Miskolci Járásbíróság a mai napon ítéletet hozott annak az ügyvéd foglalkozású vádlottnak az ügyében, aki fiktív cégeladások vádjával harminchárom társával együtt állt bíróság elé.

Nem jogerős ítélet született azoknak a férfiaknak az ügyében, akik webáruházukon keresztül árultak elektronikai cikkeket, a kifizetett termékeket azonban nem küldték meg a vevőknek. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 19-én elrendelte a letartóztatását annak a 18 éves férfinak, aki ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság folytat eljárást tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett és készítéssel, átadással elkövetett gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Szekszárdi Törvényszék a 2022. november 22-én tartott tárgyaláson 3 év 2 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az ötvenes évei elején járó férfit, aki 2021 nyarán súlyosan bántalmazta férfi ismerősét. 

A Fővárosi Törvényszék 2018. március 27-én megkezdte a P. R. vádlott ellen szerzői, illetve szerzői joghoz kapcsolódó jogok különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt indult büntetőügy tárgyalását.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2025. szeptember 29-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását, akit emberölés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2024. december 15-én óbudai lakásukban megölte az élettársát, majd levágta annak egyik hüvelykujját, hogy hozzáférjen a nő telefonján a mobilbank alkalmazáshoz és azon keresztül pénzt utaljon át. A férfi összesen 800 ezer forintot utalt el a sértett bankszámlájáról két személy részére, akik az összegeket készpénzben odaadták neki.